A kijelölt úton folytatják

2020.02.12. 20:00

A csapat megújult, de a lelkesedés a régi a sárkeresztesi képviselő-testületben

Egy jelentősen átalakult képviselő-testülettel, de a korábban kijelölt irányba halad tovább a község. Erről beszélgettünk Krähling Jánossal, az újraválasztott polgármesterrel. 

Palocsai Jenő

Krähling János: a pályázatoknál szükséges önerőre mindig sikerül előteremteni a fedezetet

Fotó: Igari Balázs / Fejér Megyei Hírlap

Mennyiben változott meg a régihez képest az új testület?

– Elégedett vagyok a választási eredményekkel, 52% feletti volt a részvételi arány. A régi képviselők közül csak ketten indultak a választásokon, mindketten bekerültek az új testületbe. Az új tagok is nagyon aktívak, konstruktívak. Sárkeresztes fejlesztését, szépítését továbbra is a legfontosabb feladatomnak tekintem, ezért mindent elkövetek az eddig megszokott fejlődési tendencia töretlen folytatásáért. Az eddigi irányt szeretném folytatni, és biztos vagyok abban, hogy az új képviselő-testülettel is zavartalan együttműködésben, a település érdekeit maximálisan szem előtt tartva, együtt tudunk munkálkodni. Célunk, hogy minél több pályázati forrás megszerzésével olyan fejlődést biztosítsunk a településnek, amely legjobban megfelel a lakosság elvárásainak.

Maradt e függőben valamilyen projekt a korábbi ciklusból, amit be kell fejezni?

– Sárkeresztes kiemelkedő eredményeket érhetett el a fejlesztések, beruházások terén. Csak 2019-ben tucatnyi nagyobb projektet sikerült véghez vinnünk és befejeznünk. Gondolok itt a Kossuth utcán, 22,8 millió forint saját forrásból megépített térköves parkolóhelyekre, az autóbuszváróra, a 10 millió forintos pályázati támogatással elkészült, a Borbálai Zártkertekhez vezető mezőgazdasági út felújítására. Több mint 36 milliót költöttünk a vidékfejlesztési pályázatnak köszönhetően közel 2 kilométernyi külterületi útra. Az ivóvízellátás biztonságosabbá tétele érdekében az önkormányzat felújíttatta 11 millió forintért a hidroglóbusz töltését biztosító ivóvíz-gerincvezetéket, saját forrásból. A Belügyminisztériumtól kapott 28 és a saját költségvetésből származó 16,6 millió forintot a megújult Közös Önkormányzati Hivatal épületére és udvarára költöttük, továbbá jelentős ­összegeket fordítottunk a „Körösztös” című könyvre, a református temető parkolójára, orvosi eszközökre is.

Krähling János: a pályázatoknál szükséges önerőre mindig sikerül előteremteni a fedezetet
Fotó: Igari Balázs / Fejér Megyei Hírlap

Számíthatnak-e a polgárok további fejlődésre, fejlesztésekre?

– A nyár folyamán nyújtottunk be pályázatot új minibölcsőde megépítésére és fontosnak tartom a belterületi utak és gyalogjárdák felújítását, építését, a közterületek fejlesztését, virágosítását, a játszóterek felújítását is. Terveink között szerepel az óvodaépület új szárnyán a tető felújítása, csoportszobák parkettázása, a csapadékvíz-elvezetés rendezése, valamint a közvilágítás korszerűsítése, bővítése is. A fejlesztési feladatok mellett továbbra is nagy figyelmet fogunk fordítani az idősek, a szociálisan rászorulók támogatására, a fiatalok közösségi nevelésére és a meglévő hagyományaink ápolására, megőrzésére, a civil szervezetek támogatására.

Az állami források mellett szükség van önerőre is. Stabil az önkormányzat anyagi helyzete?

– Stabil és bár az önkormányzat nem rendelkezik számottevő saját bevétellel, takarékos, felelősségteljes gazdálkodással a pályázatainkhoz szükséges önerőt mindig sikerült előteremtenünk, és mind­ezek mellett még néhány önerős fejlesztést is meg tudtunk valósítani.

Mi lesz az új év első, a lakosság számára is szemmel látható változása, eseménye?

– Az előző ciklusból áthúzódó projektjeinken kívül a Magyar falu program keretében 1,5 kilométer hosszan megújul a Kossuth utca burkolata, így a községbe érkezők, az átutazók jóval kedvezőbb benyomást szerezhetnek majd Sárkeresztesről, és mi, helybéliek is büszkélkedhetünk egyre szépülő, fejlődő településünkkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában