Vas Gereben-ösztöndíj

2020.01.07. 10:08

Pályázatot indított a város önkormányzata az enyingi tanulók számára

Hátrányos helyzetű gyerekek, tanulók, illetve hallgatók közneveléshez, felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása érdekében írt ki pályázatot Enying város önkormányzata.

Majer Tamás

Az érettségi a középiskolásoknak sem egyszerű feladat. De még nehezebb azoknak, akik munka mellett teszik le Fotó: Shutterstock

Forrás: shutterstock

A Vas Gereben-ösztöndíjra e­nyingi lakcímmel rendelkező tanulók pályázhatnak, mindazok, akik egyéb ösztöndíjban nem részesülnek, hátrányos helyzetűek, valamint nappali rendszerű iskolai oktatásban vesznek részt, de nem felnőttoktatásban. Összesen 20 diák kaphat támogatást. A döntnökök a kiválasztás során figyelembe veszik a jelentkezők tanulmányi eredményét, valamint sportteljesítményét, illetve szociális helyzetét. A pályázati adatlapot a polgármesteri hivatalban vehetik kézhez, illetve letölthetik az enying.eu internetes oldalról az érdeklődők. Postán vagy személyes kell leadni a polgármesteri hivatalban. A pályázati adatlaphoz csatolni szükségeltetik a pályázó érvényes személyi igazolványának és a lakcímkártyájának másolatát, egy 30 napnál nem régebbi iskolalátogatási igazolást, illetve egy motivációs levelet, amely tartalmazza a tanulmányi eredményeken kívül a családi hátteret is. Jelentkezési határidő: 2020. január 15.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában