Forrásra van szükségük

2020.01.07. 15:45

Helye már van egy új tornateremnek Enyingen

Továbbra sem tett le a város református egyházközsége arról, hogy új, nagy tornaterme legyen a Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskolának. Ez a suli 2002-es indítása óta meglevő vágy.

Majer Tamás

Minderről lapunknak Iván Géza lelkész nyilatkozott. Mint arról szombaton hírt adtunk, gőzerővel folyik az enyingi református templom fölújítása, januárban bevégzik az ősszel elindított tetőfelújítást, aztán folytatódhat a munka odabent. A látványosabb munkafázisok márciusban indulhatnak. Mindeközben zajlik egy új, református ovi tervezése is.

A lelkipásztor a leendő, illetve vágyott tornaterem kapcsán arról beszélt lapunknak, hogy a közelmúltban megvásároltak egy, az iskolájukkal szomszédos telket, ide kerülhetne a terem; ennyivel végre beljebb vannak.

Forrásra van szükségük.

– Várjuk a pályázatokat – emelte ki a lelkész. – Mégiscsak arról van szó, hogy kétszáz diáknak ne egy szükség tornaszobája legyen tízpercnyi sétára az iskolától, hanem egy, az iskola területén belül lévő saját tornaterme – mondta.

Most a Kígyó utcai tornaszobában tesiznek, ami régebben klubhelyiség volt. Az nagyjából akkora, mint két nagyszoba összenyitva. Az önkormányzattól megvásárolt ingatlant szépítgetik, de: pici.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában