A történelem tragikus és szégyenteljes fejezete

2020.01.21. 15:10

Emlékezni, emlékeztetni! – A Fejér megyei zsidó áldozatok előtt tisztelegtek

A kövek egyfelől a halhatatlanságot, az öröklétet szimbolizálják, másfelől azt is jelzik, hogy a halálban mindenki egyenlő. Maga a sírkőállítás szokása voltaképpen ezekből a kavicsokból alakult ki.

V. Varga József

A zsidókérdés végső megoldását tárgyaló wannsee-i konferenciára emlékeztek hétfőn este a Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség szervezésében Székesfehérváron, a Zsinagóga-emlékműnél. Beszédet mondott Deák Gábor, a Raoul Wallenberg Egyesület képviselője és Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke. A rendezvényen a Vasvári Pál Gimnázium diákjai adtak műsort.

A szónokok és a diákok az egykori eseményeket idézték fel. 1942. január 20-án a náci párt és a német kormány tizenöt magas rangú tisztviselője gyűlt össze a Berlin melletti Wannsee egyik villájában, hogy megbeszéljék a zsidókérdés végső megoldásaként emlegetett terv megvalósítását. A „végső megoldás” az európai zsidók szisztematikus, előre eltervezett, tömeges fizikai megsemmisí­tésének kódolt elnevezése volt. Ezt a tervet Adolf Hitler még 1941 folyamán hagyta jóvá. Reinhard Heydrich SS-tábornok azért hívta össze a konferenciát, hogy tájékoztassa a résztvevőket a tervről, és megszerezze támogatá­sukat annak kivitelezéséhez, valamint hogy elmondja: Hitler maga bízta meg őt és a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt a művelet irányításával. Az asztalnál ülők nem azt la­tolgatták, hogy végrehajtsák-e a tervet, hanem arról tanácskoztak, hogyan kivitelez­zék azt.

A szégyenteljes tragédiára emlékeztek a Zsinagóga-emlékműnél
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Amint elhangzott: kevés olyan tragikus és szégyenteljes fejezete van a világtörténelemnek, amint amikor egy hatalom a saját (és más nemzetek) polgárai ellen fordul. Ennek legszomorúbb példája a holokauszt, melynek során több millió európai zsidó vesztette életét. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell! – hangsúlyozták a szónokok.

A megemlékezők követ, virágot és mécsest helyeztek el az emlékműnél, tisztelegve a magyar, a Fejér megyei és a székesfehérvári áldozatok előtt. Az est a Cinema City Alba moziban folytatódott, ahol a diákoknak levetítették A létezés eufóriája című filmet. Az est vendége volt Szabó Réka rendező és Kovács Claudia operatőr, az alkotókkal Gyimesi Edit filmesztéta beszélgetett.

Ezek is érdekelhetik