olvasónk jelezte

2020.01.07. 17:30

Elbocsátások folynak a Hydronál? Utánajártunk! – Frissítve!

Január 3-án kaptunk olvasói bejelentést arról, hogy a székesfehérvári Hydronál elbocsátások folynak.

Sági Zoltán

Fotó: pixabay.com

A lapunkat érintettként, azaz röviddel az elbocsátása után felkereső férfi elmondta: leginkább azt nehezményezi, hogy nemrégiben, a vállalati karácsonyi partin még arról tájékoztatták a dolgozókat: minden rendben van, nincs okuk a munkahelyük elvesztésétől tartani. Most azonban, mint a férfi állítja, csak az ő elbocsátása napján közel 10 főtől vált meg a külföldi székhelyű munkaadó, aki az ő elbocsátása indoklásaként gazdaságossági átszervezésekre hivatkozott.

Természetesen megkerestük a Hydro kommunikációs osztályát is, ahonnan az elbocsátások tényét megerősítő, vagy cáfoló választ kértünk. Erre vonatkozóan előbb január 3-án, majd január 6-án telefonon ígéretet is kaptunk, a cég állásfoglalása azonban e pillanatig még nem érkezett meg szerkesztőségünkhöz.

Felkerestük a Fejér Megyei Kormányhivtalt is, ahol megtudtuk: a Hydro csoportos létszámleépítést január 7-éig nem jelentett be. Emlékeztetőül: háromszáz vagy annál több munkavállaló foglalkoztatása esetén csoportos létszámcsökkentésnek minősül, ha a munkaadó legalább harminc munkavállaló munkaviszonyát kívánja harmincnapos időszakon belül, a működésével összefüggő ok miatt megszüntetni. Ez esetben előírás, hogy a munkáltató az üzemi tanáccsal előzetesen tárgyalni köteles.

Próbáltunk kapcsolatba lépni a Székesfehérvári Alumíniumipari Szakszervezettel (SZASZ) is, de a világhálón talált székesfehérvári vezetékes telefonszámon felhívott hölgy, aki nem mutatkozott be, nem kívánt a sajtó segítségére lenni azügyben, hogy a vezetőséggel közvetlen kapcsolatba kerüljünk. Kérdésünkre, hogy akkor a dolgozók hogyan érhetik el őket, azt válaszolta: majd ők elérik a dolgozókat. Nekünk is csupán visszahívást ígért, Szatmári Attilától, amit hétfő délelőtt óta várunk.

Ismereteink szerint jelenleg az elbocsátottak a legnagyobb közösségi portálon létrehozott oldalon keresik egymást, hogy tapasztalataikat megosszák egymással.

Friss információink:

Írásunk megjelenése után röviddel a Hydro reagált az elhangzottakra. Válaszukból kiderült, valóban történtek átszervezések a hatékonyság növelése érdekében, de a munkaerő állomány (értsd: dolgozó emberek, kollégák) mennyisége (létszáma) a havi átlagos változások szintjén módosult csak, jelentős leépítés nincs. Mindössze munkaerő-szükségleteiket igazítják a piaci feltételekhez.

„A Hydro fontosnak tartja dolgozói és a közvélemény tájékoztatását minden fontosabb esemény kapcsán, ezesetben azonban nem volt a vállalatnál ilyen jelentős leépítés, bár mint más hasonló nagyvállalatnál, minden hónapban van változás a munkaerő állomány mennyiségében. Történtek átszervezések a hatékonyság növelése érdekében, de ilyen nagyságrendű elbocsájtásokról messze nem beszélhetünk. Munkaerő-szükségleteinket a piaci feltételekhez igazítjuk, ahogy minden más vállalkozás is. A Hydro stabil és megbízható munkáltatója a régiónak és ez a jövőben is így marad.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában