Élőbbé tennék a kapcsolatokat

2020.01.08. 07:25

A Vörösmarty Társaság a programok összehangolását kezdeményezi

A tár­saság egy régebbi gyakorlat újjáélesztésére, megújítására törekszik a hatékonyabb programszervezésért.

Bokros Judit

Bobory Zoltán elnök arról is beszélt, minden hónap első keddjén szeretnék tartani a találkozókat F.: FG

Fotó: gaborfeherphoto

A Vörösmarty-teremben kedden tartott sajtótájékoztatón a társaság elnöke, Bobory Zoltán jelentette be abbéli szándékukat, hogy szeretnének jobban összefogni a Fehérváron programot szervező intézményekkel, hogy elkerülhetőbbek legyenek az időbeli egybeesések a rendezvények kapcsán. Ezért szeretnének fel­eleveníteni egy szokást, még­hozzá a hó eleji találkozókat, s együttműködési megállapodásra is törekednének. Tervük szerint a hozzájuk csatlakozókkal minden hónap első keddjén számolnának be a sajtó előtt az aktuális terveikről, és ajánlanák a rendezvényeiket. Így a közönség is jobban értesülhet arról, hol, milyen érdekes program kínálkozik a közeljövőben. Cél ezzel az is, hogy barátilag tájékoztassák egymást, s megtervezhessék a következő havi eseményeket – tette hozzá P. Maklári Éva alelnök. Mindezt megerősítette Lukácsy József alelnök is, aki kifejtette: jó volna, ha minél többen csatlakoznának.

Bobory Zoltán elnök arról is beszélt, minden hónap első keddjén szeretnék tartani a találkozókat F.: FG

Felsoroltak jó példákat is az együttműködésre, mások mellett A Szabadművelődés Házával vagy a Vörösmarty Mihály Könyvtárral. Azt szeretnék, ha a fehérvári rendezvényszervezők között igazi jó, kollegiá­lis, élő kapcsolat alakulna ki. Ezért előkészítették egy előzetes megállapodás tervezetét is. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, Iszkádi Erika üdvözölte a kezdeményezést, hiszen ennek eredményeként többet találkozhatnak, jobban megismerhetik egymást az érintettek. Fölvetette egy közös eseménynaptár ötletét is. A Vörösmarty Könyvtár igazgatója, Buriánné Tarró Edit, A Szabadművelődés Háza igazgatója, Kiss Dorottya, a Köfém Művelődési Ház igazgatója, Simon József szintén támogatását fejezte ki. Utóbbi hozzátette: az együttműködést ki is terjeszthetnék, továbbá az egyéb lehetőségekről, szolgáltatásokról is szó eshet.

A társaságnál – amely gazdag januári programkínálatából is ízelítőt adott a hozzá tartozó Áron Nagy Lajos Baráti Kör idei terveivel együtt – tehát várják a csatlakozni szándékozókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában