Példát mutatnak nekünk

2019.12.06. 07:50

Önfeledten játszottak együtt a gyerekek az érzékenyítő napon Székesfehérváron

Hatodik alkalommal találkoztak a Hétvezér és az Arany János Általános Iskola tanulói. Egy játékos, mozgással és nevetéssel teli óra remek alkalom arra, hogy tovább fűzze a barátságokat és mélyítse az elfogadás hasznos képességét a gyermekekben.

Palocsai Jenő

Nem ellógott tanóra volt, valamennyien aktívan és jókedvűen töltötték az időt Fotó: Fehér Gábor

Fotó: gaborfeherphoto

Az Arany EGYMI-ből érkező autista tanulók érzékenyebbek, mint bárki, ám a program segített nekik, így mégis ki mernek lépni a többség elé, sőt játékos versenyre is keltek velük, az „Adj egy ötöst!” elnevezésű társadalmi szemléletformáló és érzékenyítő program keretében.

Többek közt a kerekesszékben élő sportolók mindennapjaiba is bepillanthattak

Lángfalvy Péterné, a Hétvezér igazgatója elmondta, hogy egy pályázat segítette megtenni az első lépéseket, lassan két éve. – Az akkor még hatodik osztályos tanulóink vehették fel a kapcsolatot az autista csoport tagjaival, és azóta rendszeresen találkoznak. A cél, hogy a gyerekek megismerjék azokat az embertársaikat, akik valamilyen szempontból mások. Ez azért is fontos, mert a többségi iskolákban is egyre több olyan tanuló jár, aki valamiben különbözik a társaitól.

Két vegyes csoportot hozott létre Máthé-Tóth Magdolna konduktor, fejlesztőpedagógus, a programsorozat koordinátora és Tóth Viktória osztályfőnök. Az egyik a Cukor, a másik a Csoki nevet kapta. Az MKOSZ edzőközpontjában tartott eseményen a gyerekek a székesfehérvári kerekesszékes kosarasok játékosaival is találkozhattak. Két képviselőjük, Gallyas Lakatos Ákos és Baricza Tibor is beálltak egy-egy csoportba, melyet szívvel és elszántsággal segítettek a sorjátékok során. Mielőtt nekiálltak volna a vetélkedőnek, a két kosaras elmesélte élete rövid történetét, hogy a gyerekek megtudják, hogyan is kerültek székbe. Az autista és ép nebulóknak is hasznára vált a találkozás.

Nem ellógott tanóra volt, valamennyien aktívan és jókedvűen töltötték az időt Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Példát mutattak!

A két aktív kerekesszékes sportoló segítségével kicsit bepillantást nyerhettek a mozgásszervi fogyatékossággal küzdők életébe is.

Ákos nemcsak kosarazik, olimpiai, világ- és európaibajnoki címek és helyezések tulajdonosa is egyben. Csak szkanderban tizenhatszoros bajnok, így hát némi csokoládéval történő motivációt követően boldogan álltak ki a két iskola diákjai a súlyemelésben is bajnok paralimpikonnal, a sorversenyeket követően.

 

Rába Judit Helga gyógypedagógus, az Arany EGYMI-s tanulók osztályfőnöke elmondta, hogy ez egy integrációs csoport, magasan funkcionáló autista gyermekekkel, akiknek elszigetelt környezetben próbálják megmutatni azokat a magatartásformákat, melyek a többségi társadalom számára elfogadottak, és egy ilyen közös program remek alkalom a gyakorlásra. A pedagógusok munkája nem hiábavaló, a hétvezéresek és az aranyosok megtanultak együtt lenni, játszani, élni, példát mutatva a felnőtteknek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában