Geofizikai kutatás

2019.12.12. 07:00

Esély van Siklósi Gyula négy évtizedes kutatásának a folytatására a Palotavárosban

Az egykori Szigetben, a mai Palotaváros területén helyezkedett el a johannita konvent épülete. Egy középkori forrás szerint itt temették el III. Béla király édesanyját.

Majer Tamás

Stibrányi Máté és Kulcsár Mihály keresik a johannita konvent alaprajzát Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Kulcsár Mihálytól, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatójától tudjuk, hogy az 1222-ben kiadott Aranybulla hét eredeti példányából kettőt is Székesfehérváron őriztek: egyet itt, a johannita konventben, egyet a koronázótemplom káptalanjában. Szintén az igazgató mutatott rá, hogy a konvent a koronázótemplom után a középkori Székesfehérvár második leg­jelentősebb egyházi intézménye volt.

Azonosította és részben fel is tárta

Stibrányi Máté, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. nevű állami cég lelőhely-diagnosztikai csoportvezetője elmondta, a johannita konvent – a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend Szent István királynak szentelt konventje – nemcsak egyházi, de gazdasági központ is volt. Saját ispotállyal is rendelkezett. (A konvent jelentése itt: kolostori épületrész, lakóhelye a szerzetesrend fogadalmat tett tagjainak.)

Siklósi Gyula régész 1978 és 1986 között végzett régészeti kutatásokat ugyanitt, azonosította és részben fel is tárta a konvent maradványait. Annak teljes alaprajza azonban nem ismert.

Stibrányi Máté és Kulcsár Mihály keresik a johannita konvent alaprajzát
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Szerdán a Várkapitányság szakemberei, a Siklósi-kutatóközpont megbízására, Stibrányi Máté vezetésével végeztek modern régészeti geofizikai kutatást az egykori konvent fölött Palotaváros Központi parkjában. Az eljárás roncsolásmentes. Egy földradar használatával befotózták az előzetesen kijelölt területeket: a másfél-két méter mélyre hatoló jel visszaverődik, a radaron így egy kétdimenziós mélységszelvény válik láthatóvá, amely alapján egy megfelelő szoftverrel háromdimenziós profilt hoznak létre a hozzáértők. (A szelvény rém praktikusan megfogalmazva a „gödör”, amelyben dolgoznak a régészek.)

A földradaros, geofizikai vizsgálat eredményeinek függvénye a későbbi régészeti feltárás
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

A régészek célja akár a templom és a sír megtalálása is

Alapvetően próba volt mind­ez, amennyiben sikeres, amennyiben ez az eljárás itt működik, amennyiben látja a radar a falakat, amelyek egy részéről tudvalevő, hogy hol vannak, úgy folytatják, és január végére, február elejére meglehet a térkép, a konvent alaprajza.

Feltáratlan épületrészek is rejtőznek a földben, többek között a rendház Szent István királynak szentelt temploma is, ahova – egy tizenharmadik századi írásos forrás szerint – eltemették III. Béla király édesanyját, Eufrozina ki­rálynét.

A jelenlegi vizsgálat eredményeinek függvénye a későbbi feltárás. A régészek célja további ismeretek szerzése a konventről, sőt, akár a templom és a sír megtalálása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában