a temető belső útját is rendezik

2019.12.12. 17:30

Elérhető célokat tűztek ki – Új járdákon gyalogolhatnak a sáregresiek

Napfényben fürdőztek az arcok és a településközpont közelében kipakolt ruhák szerdán dél­előtt Sáregresen. Piacnap, a szabad ég alatt. Nem sokáig marad ez így…

Szanyi-Nagy Judit

Albertné Tiringer Mária polgármester (középen) szerint a rendezvényekre mindig van igény Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Már október 14-én is lejegyeztük, Sáregres lakói komolyan vették a helyhatósági választást: a szavazásra jogosultak 69,86 százaléka élt alkotmányos jogával. Ez azt jelenti, hogy 408-an tették le voksukat a két független jelölt közül az egyikre, s csupán 176-an kerülték el a szavazóhelyiséget. A 2010-ben bizalmat nyert polgármester, Albertné Tiringer Mária ezúttal is zöld utat kapott a helyiektől: a többség (258 fő, amely a szavazatok 63,86 százalékát jelenti) rá voksolt. Lényegében az előző ciklusban szolgálatot teljesített képviselő-testület sem változott, egyedül a korábbi alpolgármester helyére – aki ezúttal nem mérettette meg magát – került egy új tag az eddig megszokott, négyfős testületbe.

– Óriási csapatmunka eredménye mindaz, amit a sáregresiek látnak – utalt az egyre szépülő, átalakuló épületekre és a települési rendezvényekre egyaránt a régi-új elöljáró. – Nagy munkát végeznek az önkormányzat munkatársai, de mindez nem menne a civilek, a helyi szervezetek és a közfoglalkoztatottak segítsége nélkül – húzta alá a polgármester, aki külön örömét fejezte ki azért, mert a közösségi programok szervezésére maradt még forrásuk az előzőleg elnyertekből. Számukra pedig különösen fontos az, hogy rendezvényeiken az egyes generációk tagjai találkozzanak, beszédbe elegyedjenek egymással. Éppen ezért a december 21-ei, hagyományos falukarácsonyt január 4-én egy különleges esemény követi majd: a művelődési házba ezúttal a Buch Tibor – Horváth Elemér – Horváth Péter trió érkezik az ilyenkor megszokott újévi koccintás új „elemeként”.

Változás azonban nem csak a rendezvényekben lesz a településen! A bevezetőben egy kisebb hangulatképet adtunk a piacról – okkal.

A vegyesboltnál található placcon már folyamatban van az új piactér (ki)építése, amelynek a megszabott határidő szerint jövő tavaszra készen kell állnia. Ezáltal nemcsak a fedett árusítás válik lehetővé, de ugyanitt szociális blokk is létesül – a településképbe illő stílusban, a helyi és a vidéki árusítókat egyaránt kiszolgálva.

Albertné Tiringer Mária polgármester (középen) szerint a rendezvényekre mindig van igény
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A piac közelében új funkciót kap az egykori iskola: egy energetikai és egy sportfejlesztési pályázatnak köszönhetően az épületet szabadidőházzá alakítják, amely minden generáció számára kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Itt például a könyvtár is helyet kap majd. Albertné Tiringer Mária reméli, ismét gyerekek zajától lesz hangos a már hosszabb ideje csendes épület. A kivitelezés a finisben jár.

Mindemellett a településközpontban a jövő évben már új járdán gyalogolhatnak a lakosok: az önkormányzat sikeresen pályázott anyagbeszerzésre. Ebből a forrásból – a tervek szerint első körben – a „Háló” szociális intézménytől a hivatal mellett egészen a rendelő sarkáig érne az új rész, valamint egy kis szakasz a művelődési ház sarkáig is elkészülhet.

A köztemető belső útjának kialakításához és a kapukészítéshez a református egyházközség – mint tulajdonos – nyert forrást, a katolikus egyházközség pályázata forráshiány miatt egyelőre várólistára került. A belső út egy stabil alapot kap majd, azon alakítják ki a járható kavicsos felületet.

A nagyon közeli jövőt nézve a több mint hetvenéves lakosok, valamint a kisgyermekes családok karácsonyi csomagot kapnak az önkormányzattól, utóbbiak pedig gyermekenként ötezer forintos támogatásban is részesülnek, saját forrásból. A szociális tűzifát az érintettek már átvették: a településen 39 háztartás kérelmét bírálták el pozitívan, ők nagyjából egy-egy köbméter fához jutottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában