KÖSZ: összeszokott gasztrocsapat

2019.12.10. 17:30

Egyre jobban közeledik az év eleji döntő időpontja – de a rácalmásiak készen állnak!

Ízlelgessük: február hatodika. Ez az az időpont, amikor Budapesten megmérettetik magukat a közétkeztetésben jártas rácalmási csapat tagjai.

Szanyi-Nagy Judit

Tizedik helyen jutottak a döntőbe a rácalmási csapat tagjai, tökéletesített menüjüket Budapesten mutathatják meg Fotó: A csapat

A KÖSZ mozaikszó: a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által életre hívott Közétkeztetési Szakácsversenyt takarja. A közétkeztetésben dolgozó szakácsok számára meghirdetett verseny célja, hogy megmutassa: a hagyományos ízek, ételek modernizálhatók, az étkezési kultúra fejleszthető, valamint hogy az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek továbbra is közkedveltek. Vagyis érdemes ebben a szellemben sütniük, főzniük a mindennapokban is a közétkeztetésben dolgozó szakácsoknak.

A döntőig sok gyakorlás jellemzi a tagok mindennapjait

Nos, ezen a versenyen jutott döntőbe nemrég a rácalmási csapat, amelyről korábban lapunk is beszámolt egy rövid tudósítás erejéig. Az eredmény azonban elég nagy ahhoz, hogy olvasóink ennél jobban is megismerjék a csapatot, amelynek tagjaiért február 6-án kell izgulni. Jónás Norbert séf 14 éve dolgozik a vendéglátásban. Eddigi pályájának 80 százalékát a közétkeztetésben töltötte, irodaházakban, külföldön és a balatoni térségében is dolgozott. Norbi nyitott és alkalmazkodó, innovatív személyiség. A mesterszakács címet 2016-ban szerezte meg. A versenyen a csapat irányítója.

Tizedik helyen jutottak a döntőbe a rácalmási csapat tagjai, tökéletesített menüjüket Budapesten mutathatják meg Fotó: A csapat

Fábián Erika műszakvezető szakács. Kilenc éve dolgozik szakácsként: nyolc éve jelenlegi munkahelyén, másfél éve pedig a titulusként említett pozíciót tölti be. Munkáját teljes odaadással végzi, új feladatait kihívásnak tekinti, és maximális szakmaisággal teljesíti. A versenyen főz és tálal. Grabecz Zsófia üzletvezető-helyettes nyolc éve dolgozik a cégnél. Alkalmazkodó és problémamegoldó típus, aki mindig a felmerülő feladatok gyors megoldására törekszik. Nyitott az újdonságokra, minden érdekli, ami csapatát előre viheti. A versenyen ugyancsak főz és tálal. Az Eurest Rácalmás csapata nyolc éve dolgozik sikerrel a közétkeztetésben – ennek ellenére korábban még nem neveztek a versenyre. Mint mondják: most készen állnak arra, hogy méltóképpen képviseltessék magukat, cégüket egy ilyen neves megmérettetésen – értesültünk az étterem-üzemeltető cég vezetőségétől és a csapattagoktól.

Menüsorukban a következő ételek szerepeltek:

A hétköznapokra nézve elmondták: egy közeli gyárban szolgáltatnak, mindennapi vendégeik a fizikai munkát végző dolgozók, a logisztikai (irodai) részleg kollégái, valamint a menedzsment és vendégeik. Számukra VIP bekészítéseket és rendezvényeket is biztosítanak. A munkavállalók nagyon hálásak a plusz odafigyelés miatt, szívesen kóstolnak új ízeket, de igénylik a közismert fogásokat és alapanyagokat, akár új köntösben is. A gyár menedzsmentje abszolút nyitott a gasztronómia új irányaira, kíváncsian várják, mivel lepik meg őket a csapat tagjai. A koreai munkavállalók pedig az autentikus hazai ízeket keresik. Mivel a koreai konyha – ugyanúgy, ahogyan a magyar konyha – sem egységes (azaz tájegységenként mások a szokások), a kínált koreai fogásokat rendszeresen megújítják. Visszakanyarodva a versenyhez, menüsorukban a következő ételek szerepeltek: vegán gulyásleves korianderes édesburgonya tatárral, fűszeres sült csirke nyári céklatex­túrákkal, marinált zöld almával, valamint cukorborsós tápiókapuding mézes rebarbara-chutney-val, ropogós magvakkal. Ezt a menüt legutóbb november végén közel száz adagot értékesítve, „élesben” is elkészítette a csapat, hiszen ez feltétele volt a végleges döntőbe kerülésnek. Amint lapunkat informálták: a NÉBIH által kijelölt tagoktól érkezett visszajelzések szerint az étel íze és minősége szinte tökéletesen megegyezett a versenyen mutatott színvonallal. Ám ezt a főzést most nem pontozták a vendégek.

A csapat mentora Horváth Szilveszter, vele közösen alkották meg a menüsort és tökéletesítették a tálalást. A tagok a napi munkafolyamatok mellett és után készültek a versenyre. Mint megfogalmazták: „a döntőig elkövetkező időszak rengeteg gyakorlásról és a menüsor tökéletesítéséről fog szólni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában