Fejlődő, vonzó, megtartó

2019.12.18. 15:25

A településfejlesztés járható útjait keresik Hantoson, közösségi összefogással

Az újonnan megválasztott faluvezető mindenben a teljességre törekszik, ígéretei mellett tűzön-vízen át kitart. Mosolyogva fogalmazza meg kérdésünkre: „Ami lehetséges, azonnal megoldjuk. Ami lehetetlen, arra pár napot várni kell!”

V. Varga József

A teljességre törekszem: tűzön-vízen át! – mondja Kovácsné Kardos Valéria polgármester

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A település korábbi polgármestere, Fischer József nem jelöltette magát az őszi önkormányzati választáson, Kovácsné Kardos Valéria ennek tudatában szállt ringbe. Megmérettetése sikeresen zárult: a hantosiak három jelölt közül őt választották öt esztendőre polgármesterüknek. A testület is megújult: Fodor János, Kapás Dániel, Kohl Balázs és Nagy Attila szerzett mandátumot. Az alpolgármesteri tisztséget Fodor János tölti be, az ügyrendi és jogi bizottság elnökének Kapás Dánielt választották.

Kovácsné Kardos Valéria 1989 óta él családjával a faluban, házassága révén Seregélyesről került Hantosra. Úgy mondja: megfogta őt a helybéliek kedvessége, közvetlensége, a kis közösség összetartása. Munkája során ezt az összefogást szeretné tovább erősíteni. Vállalkozóbarát, aki nyitott az ötletekre, a tenni akarókat mindenben támogatja. Számít a civil szervezetek, a faluvédők, a nyugdíjasok, a népdalosok munkájára.

– Az előző ciklusban szépen fejlődött a településünk – hangsúlyozza a polgármester asszony –, de maradtak még befejezetlen programok, megoldásra váró feladatok. Az önkormányzat anyagi lehetőségeit figyelembe véve, és további forrásokat felkutatva, folytatni szeretném az utak, a járdák fejlesztését, meg kell újítanunk a művelődési ház tetőszerkezetét, korszerűsíteni a mosdókat. Polgármesteri programomban szerepel az óvoda, az iskola és a községháza további szépítése, a katolikus templom renoválása, a temetői út és a park térköves útjainak felújítása, parkunk ivókútjának befejezése. A futballpálya talajának kicserélése a sportolásra, valamint más tevékenységekre is lehetőséget adhat a későbbiekben. Fejlesztenénk a polgárőrséget, polgárőrautóra pályázunk.

A teljességre törekszem: tűzön-vízen át! – mondja Kovácsné Kardos Valéria polgármester
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzati hivatal épületszárnyaként új közösségi teret alakítottak, alakítanak ki: házasságkötő terem készül, oda költözik a családvédelmi és gyermekjóléti szolgálat, helyet kap falai közt a nyugdíjasklub. Az iskola nem önkormányzati fenntartású, de ami módjukban áll, minden segítséget megadnak a gyerekek fejlődéséért, öröméért. Megvalósul az intézmény energetikai korszerűsítése, új lesz a fűtésrendszer. Az óvoda felújítására 30 millió forint áll rendelkezésükre: szigetelésre, tetőcserére, a vizes blokk megújítására futja belőle.

– Keressük annak a lehetőségét – akár program vagy foglalkoztató által –, hogy akik önhibájukon kívül nem tudnak távolabbi munkahelyen folyamatosan dolgozni, itt helyben időszakos munkalehetőséghez jussanak – teszi hozzá végezetül Kovácsné Kardos Valéria. – Folytatjuk a Start mezőgazdasági közmunkaprogramot: tökmagot, tökmagolajat, tökmaglisztet értékesítünk. Hagyományainkat megőrizve új programokat is szervezünk; ápoljuk a szomszéd településekkel kialakított jó viszonyt. Fejlődő, vonzó, megtartó települést álmodtunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában