"a múltunk a gyökerünk"

2019.11.12. 07:14

A teljes felső tagozat fejet hajtott – Csákváron is mécseseket gyújtottak

November 11-én 11 óra 11 perckor Csákváron is megemlékeztek a fegyverszünet napjáról, valamint az elesett katonákról. A civil kezdeményezésre indult akcióhoz az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola évekkel ezelőtt csatlakozott.

Borsányi Bea

Az iskola valamennyi felső tagozatos osztálya részt vett – az idén először – a megemlékezésen Fotó: Pesti Tamás

Amikor 11 óra 11 perckor meg­kondultak a szomszédos katolikus templom harangjai, fellobbant a mécsesek lángja a turulmadár tövében, s az iskola kilenc felsős osztályának diákjai – idén először tartották a teljes felső tagozattal a megemlékezést a Hősi emlékműnél – az ünnepségen részt vevőkkel együtt hajtott fejet a hősök előtt. A megemlékezésen felelevenítették az első nagy háborút és annak következményeit, majd az iskola igazgatónője, Szajkóné Medgyesi Bernadett beszélt a gyerekekhez.

Az iskola valamennyi felső tagozatos osztálya részt vett – az idén
először – a megemlékezésen Fotó: Pesti Tamás

Az intézmény vezetője kiemelte, a múltunk a gyökerünk, ezért lényeges, hogy ismerjük történelmünk fontos eseményeit. Felhívta a diákok figyelmét arra, hogy értékeljék a békét, hiszen voltak olyan idők, amikor a gyerekeknek nem az volt a legfőbb gondjuk, hogy hányast kapnak az iskolában, hanem számos szörnyűséggel, veszteséggel kellett szembenézniük, és az életük is többször veszélybe került. Hétfőn Fehérváron is több helyen gyújtottak mécseseket, tizenkét helyszínen várták azokat, akik tisztelegni kívántak a harctereken elesett katonák emléke előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában