Hat település érintett

2019.10.22. 07:00

Választás 2019 Fejér megyében: ahol nem jogerős

Az önkormányzati választások után Fejér megyében hat településen nyújtottak be fellebbezést az eredmények kapcsán.

S. Töttő Rita

EP-választás - Megkezdődött az európai parlamenti választás

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság múlt hét pénteken ült össze és hozott döntést Fehérvárcsurgó, Mór, Gárdony, Sárosd, Pázmánd és Zámoly polgármester- és helyi önkormányzati képviselő-választás eredményei tekintetében. Az itt hozott határozatok ellen október 21-e, azaz hétfő 16 óráig lehetett felülvizsgálati kérelmet benyújtani.

Kovács Zoltán, a Fejér Megyei Területi Választási Iroda vezetője, Fejér megye jegyzője a Fejér Megyei Hírlap kérésére részletes tájékoztatót adott. Mint kiderült, Fehérvárcsurgón a polgármester-választás eredményével kapcsolatos területi választási bizottsági (TVB) határozat ellen érkezett felülvizsgálati kérelem hétfő 16 óráig, így ebben az ügyben a Győri Ítélőtábla hoz majd döntést. Móron két egyéni választókerületben támadták meg az eredményt. A TVB elutasította a kérelmeket, felülvizsgálati kérelem nem érkezett – tehát jogerős minden eredmény Móron. Gárdonyban szintén az egyik egyéni választókerületi eredményt támadták meg. Itt is elutasította a kérelmet a bizottság, bírósági felülvizsgálati kérelem nem érkezett, az eredmény tehát itt is jogerős. Kovács Zoltán megjegyezte: mindkét településen az első és a második helyezett közti alacsony szavazatkülönbség miatt remélték a szavazatok újraszámlálását. Ám erre jogilag csak nagyon szigorú esetekben van lehetőség. Bizonyítani kell tudni, hogy a szavazatszámláló bizottság törvénysértő módon végezte a szavazatok megszámlálását (pl. érvényes szavazatot érvénytelennek nyilvánított), illetve a szavazatok összesítése törvénysértő volt, azaz matematikai hibát vétett a bizottság.

Sárosdon nemzetiségi választási eredményt támadtak meg, de a fellebbezés elutasítása és bírósági felülvizsgálati kérelem hiánya miatt mostanra itt is jogerőre emelkedett a roma nemzetiségi képviselő-választás eredménye. Pázmándon, ahogy ezt a szombati hírlapban megírtuk, a helyi választási bizottság semmisítette meg a képviselő testületi választás eredményét és az ismételt választásról döntött. A pénteken született határozat ellen azonban fellebbezést nyújtottak be. Így ez az ügy is tovább folytatódik. Zámolyon a polgármester-választás eredménye ellen érkezett fellebbezés, azzal a hivatkozási alappal, hogy a többszöri számlálás után előkerült egy érvénytelen szavazat – ez azonban nem bizonyosodott be, ezért ezt a kérelmet is elutasították és bírósági felülvizsgálati kérelem hiánya miatt Zámolyon is jogerőssé vált a polgármester-választás eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában