A díszpolgári cím és az Év ezerjó bora elismerés is gazdára talált

2019.10.05. 07:00

Ünnepi közgyűlésen adták át a móri kitüntetéseket

Ünnepi közgyűlést tartott a város képviselő-­testülete az Erzsébet téri Művelődési Ház nagytermében pénteken kora délután. Az eseményen Mór vezetőségén túl jelen volt valamennyi testvértelepülés delegációja, polgármestere is.

Palocsai Jenő

Ifjabb Kamocsay Ákos (b) az Év ezerjó bora elismerést vehette át, Molnár Pál (j) pedig Mór díszpolgára lett a testület döntése alapján Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy az már megszokott, minden évben, így most is a Móri Bornapokhoz kapcsolódva tartotta az ünnepi közgyűlést a vértesaljai város képviselő-testülete. A Himnusz után a helyi Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola diákjai varázsoltak a színpadra egy teljes szüreti felvonulást, énekkel, tánccal és kisbíróval. Ezt követően Fenyves Péter polgármester a szabályoknak megfelelően megállapította, hogy a közgyűlés határozatképes, így megkezdődhetett az ünnepi munka.

Minden páros évben pro urbe díjakat adnak, míg a páratlan években, ahogy idén is, díszpolgári címet adományoz a város annak a személynek, aki kiemelkedően sokat tesz a városért, annak hírnevéért. Idén a díszpolgári cím birtokosa Molnár Pál lett, a nevét viselő borház tulajdonosa, aki gyermekkorát – a méltatás alapján – a szőlőtőke mellett töltötte, majd négy évtizedet nyugaton dolgozott műszaki vonalon, ám a gépolaj szaga és Svájc szépsége sem tudta vele feledtetni, hogy hova is tartozik. Hazatért, és most 22 hektáron termel szőlőt, móri borai pedig sorra nyerik a rangos díjakat. A díszpolgári cím mellé oklevél, plakett és arany pecsétgyűrű is járt.

Az Év ezerjó bora kitüntető címet a Móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend és Móri Borvidék hegyközsége által szervezett borversenyen elért eredmény alapján lehet elnyerni. Ebben az évben a Kamocsay Jr. végzett a legjobb eredményekkel, ezért ifj. Kamocsay Ákos vehette át az elismerést.

Ifjabb Kamocsay Ákos (b) az Év ezerjó bora elismerést vehette át, Molnár Pál (j) pedig Mór díszpolgára lett a testület döntése alapján
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

 

Az esemény végén Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere és Fenyves Péter aláírásukkal erősítették meg a 2009-ben, tehát tíz éve kötött testvértelepülési szerződést.

A bezárt gyűlést követően, napirendi ponton kívül, az orvosi kamara megjelent vezetői Romhányi-díjat adtak át Fábry Péter Pálnak és feleségének, Mayer Klárának. Fábry doktor úgy fogalmazott, hogy a két asszisztens, Anikó és Vera nélkül nem kaphatták volna meg ezt a rangos orvosi elismerést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában