Festői táj ölelésében nevelődhet az újabb generáció

2019.10.04. 07:00

A sukorói híres csatár – Toldi Géza nevét örökölte a sporttelep

A legény erőtől duzzadó, jó kiállású fiatalember volt. Toldi az ő neve, de nem Miklós. Géza! Jellemezte még az emberbarátság, a sportszeretet, valamint a klubjához köthető erkölcs, erő, egyetértés.

Szanyi-Nagy Judit

Mihelyst letudták a hivatalos részt, a gyermekek azonnal birtokba vették a parkot Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Arany-karakter mellett Toldi Géza neve is megjegyzendő. Ő nagyapja révén Sukoróhoz kötődött, a futballhoz pedig további szálakkal. Időutazásra invitáljuk önöket, egészen 1899-ig: a szintén Fejér megyei származású Springer Ferenc ugyancsak Springer Ferencként anyakönyvezett édesapja ekkor alapította meg a Ferencvárosi Torna Clubot, az FTC-t. Nos, ebben az egyesületben játszott később nagy sikerrel Toldi Géza. Érdemei között szerepel egy világbajnoki ezüstérem, négy magyar bajnoki és 1933–1934 között egy gólkirályi cím is, ez utóbbi 27 gólnak köszönhetően. Természetesen a teljesség igénye nélkül.

Két nagy zsákban temérdek labda. De nem elég: több a gyermek, mint amennyi a játék. „Aki kapja, marja” alapon kinek jut, kinek nem, így az ígéret úgy szól: az óvodásoknak külön körben jut majd az eszközből. A helyszín a sukorói Toldi Géza-emlékpark volt, ahol gyermekek és felnőttek egyaránt azért gyűltek össze, hogy megcsodálják a tovább bővített, -fejlesztett sportcentrumot, s természetesen, ha már ott vannak, ki is próbálják a lehetőségeit. Labdával vagy anélkül, gyalog, netán futva…
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A mához közeledve az is kiemelendő: 1973-ban a ferencvárosi csatár elhatározta, felajánl egy vándordíjat, melyet a tornaklub legjobb formájában lévő labdarúgója kap – évről évre, a bajnokságban mutatott kiemelkedő teljesítményéért. Ez jelesint a Toldi-díj.

– Toldi Géza a Ferencváros immár közel százéves történetében egy olyan név, amelyik aranybetűvel íródott a krónikákba. Az, hogy most a sukoróiak sporttelepét az ő nevével összefüggésben immár hivatalosan is bejelenthetem, számomra szép ünnepet jelent. Géza bácsi egy évtizede hunyt el, s emlékét milliónyi fradista a szívében őrzi, az FTC-stadionban pedig múzeumi terem jelöli nevét – citálta a korabeli, pontosan 1995 júniusi, Szerdahelyi Péter későbbi FTC-elnök beszédét idéző cikkrészletet Molnár Krisztián megyei közgyűlés elnöke ez év október 3-án. Vagyis a mai naphoz viszonyítva át kell alakítanunk a számokat: A Fradi története már százhúsz éve íródik, Toldi Géza pedig már több mint harminc éve nincsen közöttünk. A sukorói sporttelep, az emlékpark, amely a nevét őrzi, 1995. június 7-e óta használható.

Mihelyst letudták a hivatalos részt, a gyermekek azonnal birtokba vették a parkot
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Az egyik legszebb dolog, amikor egy elképzelés, egy álom megvalósul – tekintett körbe Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester, majd Tessely Zoltán országgyűlési képviselőnek adta a stafétát. Így tudtuk meg, hogy újonnan 65 millió forint hazai forrásból – illetve 6 és fél millió forint önrészből – épült-szépült a park, amelyben élőfüves- és multifunkciós rekortán-, kosár- és kézilabdapálya egyaránt található. Futni és pétanque-ozni úgyszintén lehet itt. A táj – háttérben a Velencei-tóval – párját ritkítja, de a várható parkosítás, az utcai bútorok és az egyéb jövőbeli fejlesztések is csak tovább növelik értékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában