több ponton zajló fejlesztések

2019.09.18. 11:30

Sárkeresztes kicsi falu, de nagy önerővel

Három helyen is építkezés folyik a településen, és ha minden a tervek szerint halad, akkor két beruházást is lezárhat a település vezetése a választások előtt.

Palocsai Jenő

Ötvenmilliót fordít a falura a jól gazdálkodó képviselő-testület Fotó: Igari Balázs

Krähling János polgármesterrel beszélgettünk a több ponton zajló fejlesztésektől. A település vezetője elmondta, több szempontból is fontos az óvoda előtti terület átépítése, melynek során egy szabványos, kiemelt peronnal rendelkező buszmegálló és egy tizenöt autót befogadó parkoló épül. Nemcsak abban rejlik ennek a beruházásnak a fontossága, hogy biztonságosan lehet majd a távolsági busz érkezésekor le- és felszállni, hanem abban is, hogy a kicsiket az óvodába szállító szülőknek lesz hová parkolniuk.

A víztornyot feltöltő vezeték rekonstrukcióján is dolgoznak a szakemberek

Az átépítést követően egészen megváltozik az utca képe, és mivel ez az oktatási intézmény a falu legelején van, fontos, hogy milyen annak környezete, hiszen aki először érkezik a faluba, ezt látja meg először. A parkoló, a buszöböl és az ehhez szükséges kisebb felszíni vízelvezetés közel 23 millió forintba kerül, melyet Sárkeresztes teljes mértékben önerőből fizet. Ez a munka két-három héten belül elkészül éppúgy, ahogy a másik, folyamatban lévő fejlesztés is.

A víztornyot feltöltő vezeték rekonstrukcióján dolgoznak a szakemberek, nem kis erőket csoportosítva oda, ugyanis a 400 milliméter átmérőjű védőcsövet irányított fúrással át kell vezetni a 81. számú főút alatt, majd ha ez kész, a 200 milliméteres vezetéket a lehető legkevesebb földmunkával ki kell cserélni. Ebben nagy segítség a csőroppantásos technológia, mondta a polgármester, aki hozzátette, hogy a közel 11 millió forintos beruházás ez esetben is saját forrásból valósul meg.

Ötvenmilliót fordít a falura a jól gazdálkodó képviselő-testület Fotó: Igari Balázs

A vezeték cseréjére azért van szükség, mert gyakran keletkezett az elöregedett rendszerben csőtörés, és mire a szolgáltató észlelte a gondot, addigra a glóbusz és így a falu víz nélkül maradt.

– Korábban is nekiállhattunk volna – folytatta Krähling –, de a nyári hónapokban nem lehet ilyen munkálatokat végezni a megnövekedett vízfogyasztás miatt.

A harmadik nagy falat az önkormányzat épületének fel­újítása, mely szintén folyamatban lévő, a Belügyminisztérium által támogatott beruházás, melynek során kívül-belül megújul minden.

Ez a munka 44,8 millió forintba kerül, a BM 28,2 millió forinttal támogatja a tatarozást, a különbözetet az önkormányzat állja. A falu első emberével folytatott beszélgetés pillanatában kint a tetőt bontották, míg az irodájában a festésre készültek a szakemberek. Az energetikai korszerűsítés keretében új lesz a homlokzat, szigetelést kap az épület és új héjazatot és födémszigetelést a tető. Ez a munka több időt igényel, de várhatóan az idén ez is elkészül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában