Régi emlékek megőrzői

2019.09.24. 17:00

Harminc éve alakult meg a mezőszilasi nyugdíjasklub

Ötvennégy fővel alakult meg 1989-ben a mezőszilasi nyugdíjasklub. A három évtizedes fennállást megünneplő rendezvényen három további alapítótag is jelen volt.

Szanyi-Nagy Judit

Szoros a nyugdíjasklub tagjai között a kapocs. Középen zöldben Horváthné Gogán Jolán Fotó: SzNJ

Jelenleg tizennégy-tizenöt főt számlál a klub, amelyben igazán tevékeny az élet: a tagok népdalokat énekelnek, néptáncolnak, hazai és nemzetközi versenyekre járnak, vagyis harminc éve folyamatosan, aktívan működnek, őrzik a hagyományokat – készített számvetést Horváthné Gogán Jolán, a Németh László Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke, a harmincéves nyugdíjasklub alapítója. A megalakuláskor ő még főiskolás volt.

Most pedig büszkén tekinthetett körbe: rajtuk kívül összesen nyolc környékbeli – ez a területet tekintve a Sárhatvantól Kisszékelyig húzódó régió – nyugdíjasklub vezetősége fogadta el a meghívást, s látogatott el a mezőszilasi általános iskola tornatermébe. A helyiség teljesen megtelt emberrel, a jókedv megalapozásáról pedig Bakacsi Béla énekes-előadóművész gondoskodott, aki nem volt rest megtapsoltatni a lelkes közönséget.

Szoros a nyugdíjasklub tagjai között a kapocs. Középen zöldben Horváthné Gogán Jolán Fotó: SzNJ

– Ez az ünnep jelentős esemény. Elismerés és köszönet jár érte azoknak, akik résztvevői voltak a rendezvényeknek, programoknak, s nem utolsósorban Jolinak, aki mindvégig bírta erővel, egészséggel, türelemmel és kitartással – tekintett a főszervező-alapítóra Magyar József polgármester, aki egyben azt is kívánta: Horváthné Gogán Jolán még legalább ennyi ideig vezesse a helyi nyugdíjasklubot! A jókívánság persze nem maradt válasz nélkül: mint a klubvezető elmondta, édesanyja 102 évig élt, szóval ha ereje engedi, akár még az is elképzelhető, hogy hosszú éveken át szervezője marad a klub életének.

S mielőtt az egyes fellépők – táncaikkal, énekeikkel, szórakoztató műsoraikkal – „színpadra” léptek, számos köszönőajándék is új gazdára lelt. Köszöntötték egymást a klubvezetők (a mezőszilasi csomagban oklevél és egy Kató Balázs által készített kerámia szerepelt), meglepetést vehetett át a klubvezető, valamint a három megjelent alapítótag, Fáncsik Jánosné, Érsek Lajosné és Borgátai Mihályné. Szóban köszöntötték a további két alapítótagot, Magyarósi Györgynét és Kajári Jánosnét is. SzNJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában