TÜNDÉRSZÉP

2019.08.18. 09:00

Szinte az egész ország ismeri már a bakonyaljai szépség mosolyát

Szabóné Bogdán Adrienn rengeteget változott azóta, hogy szerepelt a Tündérszépek versenyben. Fogyásáról és karrierje alakulásáról is mesélt nekünk.

Szűr Annamária / kemma.hu

Fotó: Beküldött

Szabóné Bogdán Adrienn a Tündérszépek első szériájában az országos döntőben is részt vett. Adrienn azóta is sok felkérést kap fotózásokra, sőt, mondhatni majd’ az egész ország látta már az arcát, ugyanis szerepelt Byealex és Pixa Apátok című klipjében, ami majd’ 9 milliós megtekintésnél tart már. A Kisbéren élő Adrienn egyébként igazán tudatosan és eltökélten halad a céljai felé: az elmúlt hónapokban, 5-6 kilót fogyott, hogy minél jobb formában legyen és rendszeresen sportol. Minderről most mesélt is nekünk.

– Eddig még sosem szerepeltem klipben, de mindig is nagy vágyam volt. Instagramon követem Byalex és Pixa munkásságát, és nagyon szeretem a zenéjüket is. Láttam egy kiírást, miszerint szereplőket keresnek a klipjükbe, én pedig azonnal éltem a lehetőséggel és jelentkeztem – árulta el Adrienn, aki először úgy gondolta, kevés az esélye, hogy beválogassák, hiszen biztosan rengetegen jelentkeznek, mégis így történt. Ez is jól példázza, hogy merni kell bátornak lenni, és megragadni a lehetőségeket.

– Én azt javaslom azoknak is, akik gondolkodnak rajta, hogy nevezzenek a Tündérszépekre, ragadják meg a lehetőséget! Nem szabad azt gondolni, hogy nem lesztek elég szépek vagy jók. A magabiztosság a legfontosabb, ugyanis a kisugárzás átjön a képeken, és ettől lesztek igazán szépek a fotókon és az életben is – mosolyodott el Adrienn, akit szemlátomást imád a kamera.

A forgatás Budapesten zajlott, nagyon profi körülmények között. Sminkes, fodrász, stylist is foglalkozott a lányokkal, és a hangulat is remek volt.

– A hangulat nagyon jó volt, a srácok közvetlenek és kedvesek voltak és véleményem szerint a végeredmény nagyon jó lett. Egy élmény volt az biztos. Remélem még lesz lehetőségem hasonló élményekben részt venni. Örök emlék. A fiúknak pedig nagyon sok sikert továbbra is – mosolyodott el Adrienn, akit a klipben a 10. másodpercnél is láthattok.

A zene egyébként is fontos szerepet tölt be egyébként a kisbéri szépség életében: futásnál is szokta hallgatni. Mint megtudtuk tőle, nagyon szeret futni, a munkabeosztásától függően munka előtt vagy után szokott futni, általában öt kilométereket, de mindig egy picit többet.

– Kikapcsol a futás, ráadásul ilyenkor tudom rendezni a gondolataimat is, vagy épp kiadni magamból a napi dolgokat – részletezte Adrienn, aki az első Tündérszépek óta hat-hét kilót le is fogyott. Futni nem ezért kezdett el, de az étrendjén változtatott, hogy minél jobb formában állhasson a fotósok kamerája elé.

– Egy tisztítókúrával kezdtem, aztán száműztem az életemből a cukrot, a kenyérféléket, a cukros üdítőket. Futás után otthon még szoktam tornázni is – árulta el a céltudatos fiatal hölgy, akire számos fotós felfigyelt már. Ahogy ő fogalmaz, hála Istennek nagyon sokan keresik őt meg, hogy fotózásokra hívják, és azt is elárulta nekünk, hogy gondolkodik azon, hogy újra nevezzen ő maga is a Tündérszépekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában