Kétmilliárdot nyertek öt év alatt

2019.08.07. 17:30

Megvalósult választási ígéret Csákváron: stabil költségvetés, modernizált intézmények

31 nyertes pályázat, nagyjából 2 milliárd forint – amiben nincs benne a szennyvízberuházásra fordított összeg – ez a város mérlege a számok nyelvén, már ami a támogatásokat illeti az elmúlt 5 évben. Mi valósult meg, s mi várat még magára Csákváron?

Borsányi Bea

Illés Szabolcs csákváriként lett polgármester, jól tudja, min kell javítani és milyen lehetőségek vannak a városban

Fotó: FMH Archív

– Amikor 5 évvel ezelőtt versenybe szálltam a polgármesteri székért, az egyik általam kitűzött cél a stabil önkormányzati költségvetés megteremtése volt. Azt gondolom, ezt sikerült megvalósítani, hi­szen az elmúlt 5 évben soha nem küzdöttünk likviditási problémával, nem volt hiányunk, sőt költségvetési tartalékot is tudtunk minden évben képezni. Ebből sikerült olyan beruházásokat megvalósítanunk, amelyeket teljes mértékben a város finanszírozott, illetve ebből biztosítottuk a pályázatokhoz szükséges önrészeket is – kezdte Illés Szabolcs polgármester, aki mindjárt ezt követően megemlítette az annak idején másodikként tett vállalását, az önkormányzati intézményrendszer modernizálását is. Ezen a téren is sikerült előre lépni, hiszen a hivatal és a Szabadság téri óvodai épület kivételével megújult a Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde Ady Endre utcai épülete, valamint energetikai szempontból feljesztésre került az iskola is. Kisebb lépések történtek a szociális otthonban is. Az egészségügyi alapellátás biztosítása érdekében az önkormányzat visszavásárolta az orvosi rendelőt, amelyet két körben szintén felújított.

A kisvárosnak a turizmus jelentheti a kitörési pontot

– A választásokat követően látnunk kellett, hogy Csákvár szinte egyetlen kitörési lehetősége a turizmusban rejlik. Sajnos komoly ipari park kialakítására, amely esetleges bevételt jelentene a városnak, nincs lehetőségünk, és bár adtunk be ebben a témában pályázatot, de ez végül forráshiány miatt nem tudott megvalósulni – mondta el a polgármester, aki azt is hozzátette, nagyobb cégek biztosan nem, de akár egy varroda sem valószínű, hogy kapna működési engedélyt a településen, tekintettel arra, hogy a Natura 2000 Park szívében fekszik, és emiatt nagyon szigorú előírások és szabályok vonatkoznak minden ipari tevékenységre. A turizmus terén viszont szintén történtek fejlesztések, gondoljunk csak az új turisztikai és információs központ, az Ébner-ház átadására, a Fazekas Emlékháznál történt fejlesztésekre vagy a kerékpáros nyomvonalak kialakítására. Idén sikerült megrendezni a Vértes Szíve Natúrfesztet is, amelyet hagyományteremtő céllal indítottak útjára. Ennek kapcsán a polgármester azt is kiemelte, hogy a városi rendezvények számában és minőségében is nagyot léptek előre. Ezt a célt szolgálja az épülő, októberi átadásra tervezett új kultúrközpont is, ahová olyan programokat szeretnének hozni, amelyekért eddig Tatabányára, Fehérvárra vagy Budapestre utaztak a csákváriak. A munka tehát zajlik, de mint minden településen, Csákváron is van még bőven tennivaló.

Illés Szabolcs csákváriként lett polgármester, jól tudja, min kell javítani és milyen lehetőségek vannak a városban Fotó: FMH-archív

Utak és közvilágítás

– Megoldásra vár a csapadékvíz elvezetésének kérdése, bár történtek az elmúlt években kisebb részmunkák, a júliusi nagy esőzések bebizonyították, hogy a megoldást nem lehet tovább odázni. A Vértes egyik vízgyűjtője vagyunk, legkevesebb 150 hektár terület vize folyik ide, illetve rajtunk át. A település csapadékvíz-elvezetési terve egyébként elkészült, engedélyes kivitelezési tervvel rendelkezünk. Ha találnánk megfelelő pályázatot (a költségek több mint 1 milliárd forintra rúgnak), meg is lehetne valósítani – árulta el Illés Szabolcs. Slágertéma még a városban a Petőfi út, Gánti út felújítása, ami valóban rettenetesen rossz állapotban van. Ám ennek csak a csapadékvíz-elvezetés kiépülése után lenne értelme. Ráadásul, mivel az út a Közúthoz tartozik, ezért csak velük együttműködve tud a város bármit is lépni. Jó hír viszont, hogy történtek az ügyben egyeztetések. És ha már az utakról esik szó: az önkormányzatnak van adóssága a saját kezelésében lévő utak felújításában is, bár zajlottak felújítások az elmúlt 5 évben. Amit viszont a polgármester még erre az évre ígér, az a közvilágítás teljes hálózatának a modernizálása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában