Gratulálunk!

2019.08.11. 07:10

Bencés szerzetesé az idei Szent István-díj

A rangos elismerést, amelyet évről évre, a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata keretében adnak át, Korzenszky Richárd, a hatvan esztendeje beöltözött bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele kapta.

Sági Zoltán

A bejelentést Spányi Antal megyés püspök és Csurgai Horváth József igazgató tette

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az idén 16. alkalommal odaítélt díjról elöljáróban Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a Szent István Érdemérem és Díj Kuratóriumának tagja beszélt, aki elmondta: az elismerést általában és jelen esetben is egyhangú szavazással ítélték oda. Csurgai Horváth József felelevenítette az eddigi díjazottakat, Sobor Antallal kezdve a sort, aki 2004-ben részesült az elismerésben. Rajta kívül olyan helyi és országos ismertségű személyek kapták még meg a díjat, mint Fitz Jenő, Dosztál Béla, Kiss János, Béres József vagy Rónay László.

A kuratórium döntését a nyilvánossággal annak elnöke, Spányi Antal megyés püspök ismertette, aki elmondta: a díj odaítélésénél arra törekszenek, hogy évente váltakozva hol helyi, hol országos elismertségű, kiváló személyiségeket jutalmazzanak. Mint Spányi Antal fogalmazott: az alapító szándék szerint a díjat olyan ember kaphatja, aki életével, példamutatásával, életművével, életpályájával a Szent István-i értékrend és példa erényeit és értékeit mutatja föl a jelenkor számára.

A bejelentést Spányi Antal megyés püspök és Csurgai Horváth József igazgató tette
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Korzenszky Richárd, az idén hatvan esztendeje beöltözött bencés szerzetes Pannonhalmáról, a Szent István-i találkozások helyéről indult és lett 1994-ben a Tihanyi Bencés Apátság házfőnöke, majd perjele, ahol működése alatt az apátság kulturális és szellemi értelemben is az ország gyöngyszemévé vált. Bár a hetvenhét éves szerzetes tavaly lemondott az apátság perjeli tisztjéről, tanácsaival és kapcsolataival továbbra is segíti közössége mindennapjait.

Az ünnepélyes díjátadóra augusztus 13-án, kedden 18 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési ház dísztermében kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában