AFR: ami késik, az nem múlik!

2019.08.10. 20:00

Az évtized dobása lesz az azonnali fizetési rendszer bevezetése 2020 márciusában

Nagy hírverést kapott, a pénzvilág korszakos hazai eseményeként harangozták be, végül nyolc hónappal mégis elnapolták bevezetését.

Sági Zoltán

Az azonnali fizetési rendszerről (AFR) van szó, amely a tervek szerint 2019. július 1-ével debütált volna az intézményközi elszámolások piacán, azonban végül 2020. március 2-ára halasztották az indulást. A bankvilágra kezdettől jellemző, hogy a legfejlettebb IT-technológiákat alkalmazza működése optimalizálására. Ehhez képest meglepő, hogy az átutalások sebessége milyen lassan és távolról követi az IT-szektor szolgáltatási sebességének növekedését. A bankszektor közleményei állítják: elsősorban a technikai bonyodalmak okoznak jelen esetben is késedelmet. Mások malíciózusan úgy vélik: ha egy intézmény eleve arra jött létre, hogy begyűjtse a pénzt, nem várható tőle előzékeny sietség annak továbbadásakor.

Az utalás öt másodpercen belül, minden nap, éjjel-nappal célba ér

Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bank­műveletekért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Kajdi László, az MNB közgazdasági elemzője 2015 őszén publikált tanulmánya közérthetően foglalta össze a banki átutalások rendszerének fejlődését hazánkban, már akkor előrevetítve az AFR szükségességét. Mint összegezték: az első jelentősebb mérföldkő a Bankközi Klíring Rendszer 1994-es bevezetése volt. Az új elszámolási rendszert egy magáncég, a GIRO Zrt. üzemeltette, amelynek szolgáltatása lehetővé tette, hogy a korábbi több nap helyett egyetlen éjszaka során megtörténjen két különböző bank ügyfelei között az átutalások lebonyolítása. A kezdőlépést a rendszer finomítgatásainak közel két évtizede követte, mígnem 2012-ben újabb jelentős előrelépés történt. Életbe lépett az MNB jogszabályi előírása: a belföldi forint átutalásoknak munkaidőben legfeljebb 4 órán belül teljesülniük kell. Hogy miért csak jogszabályi előírásra indult meg nálunk az, ami nyugaton a pénzintézetek természetes piaci versenyének következtében „magától”, arra a szerzők tanulmányukban nem tértek ki.

2020. március 2-ával elérkezik az átutalások új korszaka Fotó: Fehér Gábor

Mindenesetre a jogszabálynak megfelelően a hazai bankok áttértek a napi öt elszámolási ciklusra. 2014-ben aztán az MNB kizárólagos tulajdonába került a GIRO Zrt., amely vállalkozás a jegybankkal szoros szinergiában 2015 őszére megvalósította a napi 10 átutalási ciklust. Ezt követően is történtek még ciklusszám növelő és optimalizáló intézkedések, de látni lehetett, hogy a jövő útja immár az azonnali bankközi utalásra való áttérés.

Mint a pénzügyi szakma technológiai fóruma, a Fintechzone portál megírta: a világon mára mintegy 40 országban működik azonnali fizetési rendszer, ahol a bankok egymás közötti szerződéses alapokon, vagy közösen megbízott központi szereplőn keresztül bonyolítanak kényelmi szolgáltatásként azonnali átutalásokat. Ám a hazai AFR azáltal, hogy minden belföldi bankra egyidőben vonatkozó jogszabályi kötelezettség, jóval komplexebb, szélesebb együttműködést, csapatmunkát igényel.

Az átutalások új korszaka

Ugyanezen portálnak nyilatkozott bő egy héttel ezelőtt Bartha Lajos arról, hogy az MNB miért döntött végül az AFR bevezetésének elhalasztásáról. Mint a szakember elmondta, bár az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját biztosító GIRO Zrt. és az MNB határidőre elkészült a fejlesztés rájuk eső részével, több piaci szereplő jelentősen elmaradt az eredeti ütemtervtől. Így valós kockázatként merült fel, hogy egyes pénzintézetek nem tudnak átutalásokat indítani és fogadni július 1-jét követően. További haladék azonban nehezen elképzelhető, így 2020. március 2-ával bizonyosan elérkezik az átutalások új korszaka, a 24/7/365-ös rendszer, amelyben 10 millió forintos átutalásig az összeg az előírásos 5 másodpercen belül, az év minden napján, éjjel és nappal is célba ér. Hogy az AFR valóban korszerű és a mobil eszközökön alapuló szolgáltatásokkal is versenyképes legyen, azok számára, akik bankjuknál mobilszámukat, adószámukat vagy e-mail címüket regisztrálják, a számlaszámuk helyett ezekre elindítva is megtörténik az átutalás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában