Drágulhat a hazai méz az idei kedvezőtlen feltételek miatt

2019.08.08. 17:30

Vass Attila abai méhész elmondta, hogy a méhészet kiszámíthatatlan szakma

A kisváros méhészeit is erősen foglalkoztatja: mitől lehetnek a nagy pusztulások?

Nagy Marietta

Vass Attila a kaptárak között. Szerinte mostanra újra felerősödtek a családjai Fotó: Nagy Marietta

Az utóbbi időben fontos szerepet tölt be az a kérdés, hogy mitől pusztulnak a méhek. Ezek a kis rovarok nagyon fontos szerepet töltenek be a világ életében, hiszen a kihalásuk esetén a bolygó lassan pusztulásnak indul, és az emberiség csak néhány évet élhet, mert ők porozzák a növényeket. Egy általunk megkérdezett méhegészségügyi felelős véleménye szerint nagy szerepet játszanak a méhek számának megcsappanásában a rovarölő szerek, melyeket akár mi is használunk nap mint nap. Az állományok csökkenése miatt egyre több méhész gondolkozik azon, hogy feladja munkáját, mert félnek, hogy nem tudnak belőle megélni. A rovarirtó szerek veszélyesek a méhekre, hiszen nemcsak az adott kártevő pusztul el tőlük, hanem az összes rovar, amelyik érintkezik vele. Ha valaki méhhullást tapasztal az alábbi zöldszámot hívhatja: 06-80-263-244.

A méhek két természettől való betegséggel küzdhetnek

Vass Attila abai méhész lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a méhészet kiszámíthatatlan szakma. Az, hogy mennyit termel egy család, függ az időjárástól. Az idei szezon nem kedvezett a méhészeknek, mert megfelelő időjárás szükséges, ami idén rosszul alakult. Vass Attila véleménye szerint a repce túl korán virágzott. A méhek gyengék voltak, kevés rovar volt a kaptárban. Az akác idején az időjárási feltételek borzalmasan alakultak. Tudni­illik a nektárnak kell egy bizonyos hőmérséklet és páratartalom, amiben termelődni tud. Az idei virágzást nagy részben az eső mosta el. Közben a méhek elkezdtek lerajozni. Ez akkor történik, ha az anya, vagyis a méhek királynője megszorul, nem tud petéket rakni, mert a kaptárban kevés a hely. Ilyenkor elkezdenek új anyát nevelni, és a régi királynővel a család fele kirepül a kaptárból, hogy új életet kezdjenek. A napraforgó-virágzás is kiszámíthatatlan tud lenni. Egyes napraforgótáblákon a méhek nagy része elhullik (több vélemény szerint a csávázószer is okozhatja ezt) így a család újra legyengülhet. Méhészünk idén így járt, de mostanra méhei felerősödtek.

A letört faágon egy egész méhraj látható
Fotó: Nagy Marietta

Attila szerint nagyjából 150–200 termelő család kell ahhoz, hogy megtudjon belőle élni, tehát ez legyen a főállása. Az évet 38 családdal kezdte, most körülbelül 50 családdal fog nekikezdeni a télnek. Jelenleg számára ez csak másodállás. A méhészek vagy szaporítanak vagy mézet termelnek. A kettőt egyszerre nem lehet. A szaporítás többféleképpen történhet. Van, aki rajokat fog, de olyan is létezik, aki anyákat vesz és ezáltal növeli méhészetét. Vass Attila rajbölcsővel szaporít, ami annyit jelent, hogy a még ki nem kelt anyát átteszi keretestől egy másik kaptárba, így egy családból kettőt kap. Azt is megtudtuk, hogy a kaptárakat részben gyártja csak ő, bizonyos részeit pedig megveszi, ezzel időt takarít meg.

Középen a nagyobb egyed az anyaméh
Fotó: Nagy Marietta

A méhek két természettől való betegséggel küzdhetnek. A nyúlós költésrothadással és az atkásodással. Az utóbbit rovarölő szerekkel tudják kordában tartani, ami kis dózisban nem fenyegeti a méhek életét, de nagy dózisban károkat is tud okozni. A nyúlós költésrothadást nem tudják kezelni. Ennél a betegségnél a fertőzött családokat el kell égetni teljes egészében. Elég gyakori betegség, vándorlás esetén tájékozódni kell, hogy a kiválasztott terület nincs-e zárlat alatt. Megyénkben jelenleg sehol nincs zárlat.

A magyarországi mézeladás mára kicsit jobb helyzetbe került: egyre jobban szorítják ki az olcsó külföldi „hamisított” portékát, és próbálják helyettesíteni a magyar termelők mézével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában