Magyar Falu program

2019.07.11. 07:10

Többfunkciós tájház épül Sárszentágotán

Közösségi eseményekre is alkalmas tájházat hoz létre Sárszentágota a Széchenyi utcában. A 2012-ben kívülről felújított ház a Magyar Falu programban kap belső tartalmat, értelmet.

Majer Tamás

Sebestyén Zoltán a régi és leendő tisztaszobában, falumúzeumi tárgyak sűrűjében

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Hiába a hét éve esett külső felújítás, az épület belső terei, szobái romosak. Most csak raktár, régi tárgyak otthona. Várnak, a múltra nyitnának ezer apró ablakot. A napokban kiadott Magyar Falu program első körös pályázati eredményei szerint 20,7 millió forint állami támogatás segíti fényre tehát e múltat hordozó tárgyakat. Az épület programok tere is lehet.

15 millió forintot fordíthat a település a tájház belső felújítására, 2,8 milliót eszközbeszerzésre. A fennmaradó összeg egy fő, napi 6 órában dolgozó művelődésszervező egy évi bérére költhető el. Részben ez is biztosítéka annak, hogy a felújítás után rendezvények is legyenek a házban.

Sebestyén Zoltán polgármester mutatta meg lapunknak az épületet jelenlegi állapotában. A ház maga három helyiségből áll. Az utca felőli tisztaszoba falumúzeumként működik majd, illetve a középső helyiség is, amelyből ó konyhát hoznak létre. Ezeket a házban már összegyűjtött, illetve egyéb sárszentágotai tárgyakkal, bútorokkal, díszekkel rendezik be. A hátsó szoba fogadótér lesz, illetve a helyi civil szervezetek számára használható terem.

Sebestyén Zoltán a régi és leendő tisztaszobában, falumúzeumi tárgyak sűrűjében
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A polgármester nagyon bízik a Csillagfürt Nyugdíjas Klub és a felsőkörtvélyesi Fehér Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagságában, sok múlik rajtuk is, hogy tartalmas programok legyenek majd a tájházban.

A régi istállóból foglalkoztató műhelyt alakítanak ki, számos mesterség – szövés, fonás, agyagozás, csipkeverés, búzafonás – bemutatóterme lehet egyszerre. A régi teakonyhában lesz az épület vizesblokkja. A házban taposó téglás padló és hőcserélős fűtésrendszer lesz. A kivitelezés előreláthatólag a jövő évben fejeződik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában