láb nem maradt a földön

2019.07.27. 21:52

Élményekkel telve búcsúznak a fesztiválozók a Fezentől

Szombat este záró akkordjaihoz érkezik a XXIII. FEZEN Fesztivál.

Dévai Nándor Csaba

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Nem akármilyen nappal fordult rá a finisre pénteken a fesztivál: péntek délután kezdésként a Paddy & The Rats a bandától megszokott frissességgel pörgette fel a 16.30-as kezdés ellenére is szép számú közönséget, majd a nap további fellépői is ezt a vonalat követték: legyen szó keményebb (Ossian, Road, Kalapács) vagy lágyabb (Punnany Massif), esetleg rap zenéről (Krúbi) az biztos volt, hogy láb nem maradt a földön, de a kezek is szép számban emelkedtek az ég felé. Befejezésképpen a Wellhello és a Halott Pénz zárta a Harman Nagyszínpadot, a hangulat pedig egyértelműen a tetőfokára hágott.

A szombati zárónapon aztán a Quimby, Hobo + Bill, a 30Y és a Bëlga – kisebb technikai problémák elhárítását követően – inkább melodikus hangulatot teremtett. Felpörögni aztán este, a fesztivál egyik legnagyobb nemzetközi rajongó táborával rendelkező külföldi fellépő, a holland Fedde Le Grand ütemeire lehetett, bár ez az időjárás és az égiek kegyeitől is erősen függ, de annyi biztos: esemény- és élménydús FEZEN-en vannak túl a kilátogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában