Hazai pályán jártak

2019.07.02. 07:25

Az alapi gyermekek sem maradtak tábor nélkül

Táboron innen, táboron túl, zömében a Dunántúlon – avagy nem kevés élményt gyűjtöttek, gyűjtenek az alapi gyermekek!

Szanyi-Nagy Judit

Különleges túra: lovas kocsin is utazott az alapi fiatalság

Fotó: Horváth Anikó

Tíz éve már, hogy Horváth Anikó Alapon tanít, ebből kilenc éve – tanár párjával közösen – tábort is vezet. Tavaly egy pályázat által támogatott táborban járt tizennégy gyermekkel karöltve, ott fogalmazódott meg benne: nem feltétlenül kell messzire menni ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Szóval az idei – önköltséges, így az étkezést és a jutalmakat fedező – tábort Alapon rendezték meg, ezzel is megoldási lehetőséget kínálva a szülőknek a gyermekelhelyezésre.

Különleges túra: lovas kocsin is utazott az alapi fiatalság
Fotó: Horváth Anikó

Az egyhetes napközis tábor utolsó két napja ott alvásos volt; a programok között ismerkedős, közösségépítő játékok és lovas kocsis túra is szerepelt. Bár a gyermekek mind az alapi iskola tanulói voltak, szükséges volt az ismerkedés, mert a fiatalok zömében a saját korosztályukkal játszottak. Ez a tábor végére megváltozott! Emellett érzékenyítő játékok, házi geocaching (kincskeresés), íjászat, túra, szalonnasütés és – az önkormányzat támogatásával – cégeken keresztül élő csocsó, buborékfoci és légvár is gazdagította a kínálatot. A résztvevők a napokat beszélgetőkörrel indították, s azzal is zárták: elmondták, hogyan érzik magukat, de arról is szó esett, mit tanultak az adott napon. A visszajelzések alapján a megjelent 25 fő jól érezte magát. A következő tábor a jövő héten kezdődik a Vas megyei Őrimagyarósdon, 33 fő részvételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában