Falusi gazdálkodj okosan!

2019.07.18. 14:00

Alappal együtt pályázik szennyvízcsatornára Sárszentágota

A Sebestyén Zoltán, a település fiatal polgármestere által vezetett önkormányzat jól matekozott a járdaépítés és az iparűzési adó bevezetésekor. Most szennyvízcsatornára számolnak, számítanak.

Majer Tamás

Az aratóünnep lényege a község mezőgazdasági mivoltának kidomborítása. A polgármester ugyanakkor elmondta azt is: az iparűzési adó bevezetésekor több cég elhagyta a falut Fotók: Nagy Norbert

– Bevezettük, tavaly novemberben életbe lépett az iparűzési adó. Hirtelen becsöppent, az első évben, 27 millió forint – vágott a közepébe Sebestyén.

Erre fel több cég, amelyet eddig Sárszentágotára bejelentve nem terhelt iparűzési adófizetési kötelezettség, gyorsan, adminisztrációs úton elhagyta a falut…

Civil összefogással újították fel a tűzoltószertárat

– A következő években 10-10,5 millió forintban gondolkodhatunk éves bevételben ebből – prognosztizált a polgármester. – Végre elértük azt a szintet, hogy van olyan anyagi forrása az önkormányzatnak, amely nem kötött normatíva, és tudunk terveztetni, terveket kovácsolni, illetve önrészt biztosítani a pályázatokhoz, hogy tudjunk fejlődni – magyarázta.

A polgármester érdekeset mondott a sárszentágotai járdák felújítása kapcsán is.

Az aratóünnep lényege a község mezőgazdasági mivoltának kidomborítása. A polgármester ugyanakkor elmondta azt is: az iparűzési adó bevezetésekor több cég elhagyta a falut Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

Sok munka van mögöttük

– Közmunkaprogramban kezdtük el a járdák készítését. Ugyanis, amikor árajánlatot kértem járdakészítésre, 22–30 ezer forintos méterenkénti árat mondtak. Mi közmunkában 2-2,5 ezer forintból megtudtuk csinálni méterét! – ecsetelte. – Betonból öntött járdákat készítettünk, Felsőkörtvélyesen 630 métert, Sárszentágotán több szakaszban a 63-as út mellett, ezenkívül az iskola és kultúrház környékén, összességében öt utcát – sorolta. (A piciny Felsőkörtvélyes közigazgatásilag Ágotához tartozik.)

Idén tavasszal átadhatták a sárszentágotai, 51,4 millió forint támogatásból kibővített és felújított orvosi rendelőt, illetve a védőnői szolgáltatásnak is helyet adó egészségházat. Az ágotai bekötőút aszfaltozása 110 millióból – a Magyar Közút által elnyert pályázati forrásból – készült el. Az önkormányzat, szintén támogatás révén, megcsináltatta a helyi kultúrház vízszigetelését, illetve a katolikus egyházzal együtt 15 millióból felújították a templom belsejét. A külső felújítás is tervben.

Tavasszal adták át a kibővített és felújított orvosi rendelőt Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Bizakodva

Lakossági, civil összefogással újították fel a tűzoltószertárat, ahova illemhelyet is terveznek, hogy nagyobb rendezvényeket is tarthassanak ott. Idén már negyedik alkalommal rendeztek motorostalálkozót a faluban, s másodjára hagyományőrző aratóünnepet.

A következő időszak nagy-nagy terve a szennyvízcsatorna kiépítése, e kapcsán Sebestyén Zoltán bizakodó. Alappal közösen pályáztak:

– A sárbogárdi szennyvíztisztítóra történő csatlakozással 3,4 milliárd forintos pályázati forrással elvileg meg tudjuk csinálni 2022 végére – fogalmazott. Az erre vonatkozó forrás tehát még nincs elnyerve, de a polgármester szavai szerint jó úton járnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában