A székesfehérvári csapvíz „ásványvizebb” az ásványvíznél

Egyre több ásványvizet iszunk – egyre többen, jól látszik ez a műanyaggyűjtő szigetekben felhalmozódó mennyiségből. Számos oka van ennek – egyrészt praktikusnak és trendi dolognak számít a palackos víz fogyasztása, másrészt pedig a rémhírek is arra ösztönöznek, hogy inkább vegyük a műanyag palackos vizet… A hormonok és a gyógyszermaradványok jelenléte a csapvízben ugyanis valóban fontos tényező lehet a döntésnél. Ahogy az is, finomabb-e, egészségesebb-e az egyik a másiknál. Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ, amikor Zsebők Lajoshoz, a Fejérvíz főmérnökéhez fordultunk kérdéseinkkel.

„Az ivóvíznek jogszabályban meghatározott, szigorú paraméterei vannak, a felső határértékek rögzítettek”

– Nagyon érdekes, amikor vaktesztet, másként vízkóstolást végeztetünk – amin azt értjük, hogy négy-ötféle csapvizet, illetve mentes ásványvizet kóstoltatunk úgy, hogy nem lehet tudni, melyiket töltöttük a pohárba –, az emberek általában nem tudják megmondani, hogy melyik volt a csapvíz, és melyik az ásványvíz. Ami még érdekesebb, hogy legtöbbször valamelyik csapvizet tartják a vízkóstolók a legjobbnak – mondja a szakember, aki persze tudja azt is, hogy más a tapasztalat akkor, amikor otthon, elsősorban a tömbházak belső vízvezetékei­ben pangó, átmelegedett vizet engedjük a pohárba…

A csapvíz egészséges

A fenti állítását Zsebők Lajos alá is támasztja: – Ezen azt értem, hogy a csapvíz tartalmazza azokat az összetevőket, ásványi anyagokat, amire az emberi szervezetnek szüksége van. Ugyanis a csapvíz nem vegytiszta víz, elsősorban kalcium- és magnéziumionok vannak benne. Ugyanazok, amelyek az ásványvízben is. Sőt, ha például a székesfehérvári csapvizet nézzük – és a többi karszteredetű vizet –, azt mondhatjuk, hogy ez a víz „ásványvizebb az ásványvíznél”, ugyanis ásványianyag-tartalmuk 600-700 milligramm literenként. Márpedig 500 milligramm felett ásványvízzé lehet nyilváníttatni majdnem mindenfajta ivóvizet…

A csapvíz fogyasztása biztonságos

A csapvíz a legjobban ellenőrzött élelmiszer. Az ivóvíznek jogszabályban meghatározott, szigorú paraméterei vannak. Ez azt jelenti, hogy 31 meghatározó, illetve 25 indikátor (jelző) vízminőségi jellemző felső határértéke rögzített.

– A szolgáltatott ivóvizet folyamatosan vizsgáljuk akkreditált laboratóriumunkban. Vizsgálatainkat az egészségügyi hatóság ellenőrzi, de ezekkel párhuzamosan a hatóság saját maga is végez kontrollvizsgálatokat. Székesfehérvár 24 pontján kéthetente, szükség esetén akár naponta veszünk vízmintát. Ha az indikátorparaméterek valamelyikének megszabott értékét meghaladjuk, akkor a víz kifogásolt minőségű, de egészségre még nem ártalmas. Ilyenkor olyan beavatkozást kell végeznünk, amely megszünteti a kiváltó okot – kapjuk a magyarázatot, s hozzá egy példát is: ha egy hibajavítás miatti elzárás újranyitásakor például a víz felkeveri a csőfalra kiült vastartalmat, akkor az érintett hálózatot intenzíven ki kell öblíteni. – Ha viszont a meghatározó – egészségre ártalmas – paramétereknél van túllépés, a vizet nem szolgáltathatjuk ivóvízként, és más módon kell biztosítani az ivásra, főzésre alkalmas ivóvizet. Sőt, már akkor közbe kell avatkoznunk, amikor az ilyen paraméterek közelítenek a határértékhez. Ezen túlmenően érzékeny vízbázisainknál vízbázisvédelmi tervek alapján folyamatosan ellenőrizzük, nincs-e a vízgyűjtő területen olyan tevékenység, például illegális hulladéklerakás, amely elszennyezheti a leszivárgó csapadékvizet. Ezeken a területeken megfigyelőkutakat létesítettünk, melyek vizét folyamatosan mintázzuk.

A gyógyszermaradványokról szólva…

Való igaz, hogy a gyógyszermaradványok, illetve a hor­monok a szennyvízbe belekerülnek. De mennyiségük a szennyvíztisztítás során jelentősen csökken – emeli ki a főmérnök, rávilágítva: ami pedig a tisztított szenny­vízben marad, az belekerül az élővizekbe. Ám fontos tudni, hogy az ivóvizet – mi, fehérváriak legalábbis biztosan – nem a felszíni vizekből nyerjük, hanem a földfelszín alatti rétegekből, melyeknek nincs érdemi közük a felszíni vizekhez.

– A budapesti víznél felvetődik, hogy a parti szűrésű kutak tulajdonképpen a Dunából táplálkoznak, így akár tartalmazhatnak hormonokat is – tette hozzá a szakember. Ám éppen ezért, hangsúlyozta, többszörösen vizsgálták független szervezetek is a kérdést, de a budapesti ivóvízben sem tudtak kimutatni hormonokat. A Duna vizében igen, de oly csekély mennyiségben, hogy ötszáz évig kellene ilyen vizet innia valakinek, hogy egy tablettányi mennyiség bejusson a szervezetébe.

A csapvíz a leginkább környezetkímélő

A PET-palackokat nyers­olajból – tehát véges készletből – gyártják, melyek ráadásul nem lebomlanak, hanem aprózódnak szinte a végtelenségig. Ezek a mikroműanyagok egyre inkább és súlyosan terhelik az ökoszisztémát, bekerülnek az élő szervezetekbe. Arról, hogy ez veszélyt jelent, egyre gyakrabban hallunk, de napjainkban még nem tudjuk pontosan, mekkora kihívást jelent ez a veszély. A csapvíz „ökológiai lábnyoma” azonban nem csak a csomagolásmentesség miatt jelentősen kisebb: elég, ha arra gondolunk, hogy a palackos italok közúti szállítása milyen megterhelő – szemben a csapvízzel, ami csövön érkezik.

A csapvíz a legolcsóbb

Ha megkérdezzük, mennyibe kerül a csapvízből egy liter, az emberek általában azt mondják, 5-6 forintba. Ezzel szemben az igazság az, hogy csupán 50-60 fillérbe kerül. Az ásványvizek literenként 40–100 forintért kaphatók. Egy négytagú család átlagos vízfogyasztása átlagos vízdíjakkal számolva körülbelül 60 ezer forint évente. Legalább ennyit költ ez a család az ásványvízre, ha nem csapvizet iszik. Persze mindenkinek joga van dönteni – például arról, hogy ha ásványvizet vásárol, akkor a palackot, ha úgy hozza az élet, időnként újratölti. Talán sehol nem utasítanak vissza egy ilyen kérést… Ezzel is tettünk valamit a környezetünkért.

A MIKROMŰANYAG IS VESZÉLYT JELENT

Bár saját szemünkkel látjuk, milyen problémákat okoz a műanyagszennyezés az élővilágban, azt eddig nem tudtuk, hogy ránk, emberekre hogyan hat a természetbe kijutó műanyag – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője. A lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményben – egy ötven tanulmány elemzését követő jelentés alapján – megfogalmazták: a mikroműanyagok elsősorban az ivóvízből kerülnek a szervezetünkbe, s ebbe beletartozik a palackozott víz is. A szennyezettség azonban régiónként változik: az Egyesült Államok és India vizeiben például kétszer annyi műanyag található, mint Európában vagy Indonéziában. Ez hazánkat tekintve egy fokkal jobb hír. Ugyanakkor arra is fény derült, hogy az ételek és italok közül a legtöbb mikroműanyagot a tengeri gerinctelenek – például a kagylók és a rákok –, valamint a sör és a só tartalmazza. A mikroműanyagok potenciális egészségügyi kockázataival már számos kutatás foglalkozik világszerte.

FMH, Szanyi-Nagy Judit