elidegenítési tilalom mellett

2019.05.13. 07:45

Pusztaszabolcsé lett a labdarúgópálya

Régóta húzódó rendezési folyamat ért véget azzal, hogy a napokban a város tulajdonába került a labdarúgópálya.

Sági Zoltán

A pálya végre Pusztaszabolcsé, lehet fejleszteni Fotó: KZS

Az edző- és focipálya, a sport­egyesülettel együtt, eredetileg a MÁV-é volt – tudtuk meg Csányi Kálmán polgármestertől. Az uniós csatlakozás után változott meg jelentősebben a helyzet: az EU-állásfoglalás szerint a vasútnak vasúti funkciókat kell ellátnia, így minden tevékenységét, amely ehhez nem kapcsolódott, át kellett adnia másnak. Az önállósuló pusztaszabolcsi sportegyesület (ma PSC) a MÁV szervezeti egységein kívülre került, ugyanakkor a pálya tulajdoni viszonyai nem változtak azonnal, így idővel a sportegyesület területhasználati díjat fizetett ott, ahol kezdettől működött.

A pálya végre Pusztaszabolcsé, lehet fejleszteni Fotó: KZS

A helyzet a PSC időről időre megfogalmazott fejlesztési igényeit is ellehetetlenítette, mivel az engedélyeztetést a MÁV bürokratikus rendszerein kellett átvinni. A pályázatokhoz szükséges tulajdonosi engedélyek beszerzése nehézkes volt, a klub többnyire lecsúszott a lehetőségekről. A sportegyesület az elmúlt 25-30 évben folyamatosan élt az igénnyel, hogy az önkormányzat vegye át a sportpálya területét. Ám hol a MÁV nem akarta eladni a területet, hol meg épp a település nem rendelkezett a vételárral.

2011 végétől több önkormányzat is élt a lehetőséggel, hogy a funkciótlanná vált állami ingatlanok ingyenes átadását kérje. E folyamatba csatlakozott be Pusztaszabolcs is 2012–13 fordulóján, csak az volt a bökkenő, hogy a vasút a sportpályát is tartalmazó területen egy vízbázissal rendelkezett, amelyre igényt tartott.

Az a kompromisszum alakult ki, hogy a területet két önálló telekre osztják, amelyek egyikén a futballpálya, a másikán pedig a vízbázis és az edzőpálya található. A vízbázist tartalmazó telek maradt a vasút birtokában, a másik terület a focipályával pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz került. A napokban végre megszületett a döntés: az állam a területet ingyenesen átadja az önkormányzatnak – 15 évnyi elidegenítési tilalom mellett. A PSC innentől tényleg hazai pályán játszik, ha Pusztaszabolcson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában