Csóri civil energia

2019.05.18. 08:00

Csete Krisztián szerint élménydúsabbá vált az életük

A község két tájegység, Bakonyalja és Sárrét határán terül el. A megyeszékhely, közelsége okán is, sok csóri számára napi célállomás. A csóri vízbázis Székesfehérvár számára is igen lényeges.

Majer Tamás

Csete Krisztián polgármesterrel beszélgettünk az elmúlt esztendők sikereiről, kihívá­sai­ról úgy, hogy a jelenből még a jövőbe is átpillantottunk kicsit.

– A legfontosabb eredménye az elmúlt öt évnek a civil szférában keresendő. Erősödtek a civil szervezeteink, létre tudtunk hozni nekik egy évi egymillió forintos pénzügyi alapot, ahová pályázni tudtak – emelte ki a település első embere. – Nagyon sok rendezvényt szerveztünk velük, így a lakosság mindennapjait úgy érzem, sikerült jobbá, élménygazdagabbá tennünk – fogalmazott.

– Sajnos a csapadékvíz-elvezetés problémáját forrás hiá­nyában nem tudtuk az egész településen egységesen megoldani. Helyette lokális problémákat kezeltünk vis maior keretből – hozott föl újabb kiemelt ügyet a község vezetője. Hat pályázat révén több mint 100 millió forintot fordítottak a károk helyreállítására.

Az orvosi rendelő energetikai felújítása novemberre kész

A 2014. évi őszi önkormányzati választástól számítható ciklus ideje alatt több mint 150 fát ültettek el Csór közterületein, s megszámlálhatatlan cserjét, virágot. A főút melletti járdának egy kilométernyi szakaszát a Belügyminisztérium támogatásával újították fel. A 18,5 millió forintos beruházáshoz 15 milliót nyertek el pályázaton.

Több közintézményüket is szépítették, tökéletesítették.

– Fejlesztettük az óvodát: új kerítést kapott az udvar, nyílászárókat cseréltünk, új csoportszobát hoztunk létre, a bölcsődének is sikerült helyet kialakítani – emlékeztetett Csete.

A csóri iskola mindkét épülete energetikai felújításon esett át, új tantermet is létrehoztak. A Fő téri iskolarész tetejét lecserélték.

– Ezekre közel 100 millió forint EU-s, illetve állami forrást kaptunk – summázott.

Idetartozik még a művelődési ház – jelenleg is folyamatban lévő – rekonstrukciója. Az energetikai javítások már készek, a beltéri munkák zajlanak most. Nagyobb helyiségbe került a házban lévő könyvtár, amely korszerűsítése a jövő hónapban indul. Mindezekre 52 millió forint pályázati forrást nyertek el.

A Csóri Alkotó Közösség Közhasznú Egyesülethez kapcsolódik a télűző, tavaszváró Boszitánc, s több más csóri rendezvény is Fotó: FMH-archív

Az orvosi rendelő energetikai felújítása is most futó beruházás, ennek a közbeszerzése zajlik.

– Erre 34 millió forintot nyertünk TOP-os forrásból. A kivitelezés novemberre lesz készen – jelentette ki Csete Krisztián.

A civil szervezetekkel közös programkínálat (például a „Boszitánc”, az egészséghét, a káposztafesztivál) mellett a lokálpatriotizmust is bizonyosan erősítette három kulturális témájú csóri projekt. Szép kiállítású kötet jelent meg a csóri helyi értékekről – szerzője Hári Gyula, egyetemi oktató –, konferenciát szerveztek az 1956-os eseményekről, s új, az első világháború hősei előtt tisztelgő emlékművet emeltek, ezt tavaly adták át, a Nagy Háború lezárásának 100. évfordulóján. A felsoroltak 8 millió forint pályázati forrást hoztak be a faluba.

Az önkormányzati kertészet is folyamatosan „képben” van, erre több mint 20 millió forint támogatást hívtak le eredményesen.

Vissza még a csapadékvíz témájához! Középtávú fejlesztési terv ennek megoldása, vagyis ez már a következő önkormányzati ciklus fontos eleme lehet.

– Kardinális kérdés. Nagyon sokat szenvedünk miatta, ráadásul a nyakunkban van a karsztvíz szintjének emelkedése is – fejtegette Csete Krisztián. – Sajnos EU-s forrást már nem várhatunk, magyar pedig címzetten ebben a témában, jelenleg nincs. Próbálunk lobbizni a minisztérium felé. Ebben segítségünkre van a Vízügy, a Fejérvíz és Székesfehérvár város vezetése is – tette hozzá.

Az ovi, a sportcsarnok, a tekepálya energetikai korszerűsítése, további útjavítások, buszmegállók építése is a tervek között szerepel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában