légy fitt!

2019.05.13. 16:00

Az életmód, az egészség nagy napja volt Lajoskomáromban

Légy fitt! – csalogatták az egykori moziépületbe az egészségüket megőrizni vágyókat.

Szanyi-Nagy Judit

Akinek eddig is fontos volt a mozgás, annak az ünnepi időszak sem lehet akadály

Forrás: shutterstock

A díjmentes rendezvény szervezői a helyszínen életmód-tanácsadással is várták a résztvevőket. Ám a nap fénypontja mégsem ez, hanem a fitneszmaratonnak becézett program volt: szombaton kilenc órától egészen délig zajlottak a mozgalmas „sportesemények”, amelyek nemcsak a helyieket, de a környékbeli településeken élőket is megszólították.

A visszajelzések alapján a kezdőprogramként beiktatott gymsticken „megszenvedtek” a résztvevők, de a végére azt mondták: minden egyes pillanata megérte! Ezt az edzést egy (nem kevésbé kemény) alakformáló torna követte, majd levezetésképpen zumbáztak egyet a mozogni vágyók. „Minden egyes porcikámban érzem ezt a napot!”, „Akár minden hétvégén lehetne ilyen esemény!” – sorjáztak a vélemények a Tóth Krisztina és Martzy Melinda által vezényelt fitneszmaratonról. A résztvevők nagy része jól bírta: többen három órán át, vagyis végig ott voltak a fitt programon!

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában