várnak tárgyi emlékeket, dokumentumokat

2019.03.29. 07:00

Bármi lehet érték: gyűjtést hirdettek egy Trianonról szóló kiállításhoz

A tavaly novemberben alakult Trianon Centenárium Emlékbizottság felhívással fordul a lakosság felé: magánirat és tárgyi emlékek gyűjtésében kérnek segítséget az első világháború, a forradalmak kora, valamint Trianon tárgykörben. „Közgyűjteményeink alapvető feladata a múlt megismerését szolgáló források gyűjtése, rendszerezése és bemutatása. Keresünk minden olyan iratot vagy tárgyat, amely a száz évvel ezelőtti eseményekhez kapcsolódik” – mondta Czetz Balázs, a Fejér Megyei Levéltár igazgatója.

Borsányi Bea

A megyei levéltár igazgatója, a bizottság elnöke és a múzeum gyűjteményvezetője

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A levéltár igazgatója kiemelte: bármi értéket képviselhet, akár olyan emlékek is, amelyekről nem is gondolnánk, hogy források lehetnek. Példaként említette a kézzel írott receptes könyveket, amelyek kiválóan szemléltethetik az adott kor túlélési stratégiáját – mit lehetett kihozni a nélkülöző háztartásokban, milyen alapanyagok álltak rendelkezésre a területeitől megfosztott országnak, és így tovább. Elhangzott: várnak leveleket, naplókat, visszaemlékezéseket, fényképeket, plakátokat, emléktárgyakat, plaketteket, felszerelési tárgyakat, ruházatot, háztartási eszközöket – például a trianoni döntéssel összefüggő ábrázolást kapott poharakat, tányérokat – kitüntetéseket, vagy bármit, ami kapcsolatba hozható az adott időszakkal, sőt, az időkorlátokat tágabban értelmezve 1918-tól kezdve a második világháborút követő korszakig.

Bányai Balázs, a Szent István Király Múzeum gyűjteményvezetője azt is hangsúlyozta, nemcsak Fejér megyéből, de az ország területéről bárhonnan szívesen fogadnak emlékeket. A korábbi hasonló gyűjtések meghirdetése eddig mindig pozitívan zárult, példaként említette az ’56-os kiállítást, amelynek fotóanyaga annak idején szinte kizárólag magángyűjteményekből jött össze. Mivel az összegyűlt tárgyak és dokumentumok egy kiállítás anyagát képeznék, fontos, hogy eredetiben kapják meg azokat. A felkínált darabokat a múzeumban és a levéltárban is le lehet adni. Természetesen, lehetőség van arra, hogy a kiállítás lezárultával a tulajdonos visszakapja az általa felajánlott emlékeket.

A megyei levéltár igazgatója, a bizottság elnöke és a múzeum gyűjteményvezetője
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Vizi László Tamás, a bizottság elnöke egyben felhívta a figyelmet arra, hogy következő konferenciájukat április 10-én 10 órától tartják a Városháza Dísztermében. A téma 1919 tavasza lesz, egy Babits idézet nyomán „Evangéliumot vártunk, s Apokalipszis jött” körbejárják az időszak történéseit az országos eseményektől indulva és Fejér megyébe, Székesfehérvárra érve. Hogy csapódott le a megyében az a bizonyos 133 nap? Átfogó képet rajzolnak az akkori kultúrpolitikától kezdve addig bezárólag, hogy a tankönyvek az elmúlt évtizedekben mit írtak a Tanácsköztársaságról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában