Fekete képűek keddje

2019.03.06. 07:00

Megpaskolták a tyúkokat: Jenőről, Nádasdladányból is érkeztek a mohai tikverőzésre

Csak az önkormányzat 2400 fánkot süttetett a tikverőzésre készülve.

B. Kiss László

A mohai ifjaké az érdem, hogy eleven a hagyomány. Nem mindenki ijedt meg a kormozástól, sőt…

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Bár a tyúkok lassanként teljesen eltűnnek a faluból, a tikverőzés évszázados hagyománya ma is elevenen él.

Ha húshagyókedd, akkor tikverőzés. A farsangfarki népszokás valamikor több környékbeli községben is dívott, mára csak Mohán maradt fönt. Ott azonban máig eleven. Olyannyira, hogy 2011-ben a nemzeti szellemi, kulturális örökség részévé nyilvánították. A mohai legények éltetik a szokást, akik ilyenkor álarcot, rongyos gúnyát öltenek, majd mindenkit, akit csak érnek, bekormoznak, a tyúkok hátsóját pedig megpaskolják a botjukkal. A tikverőzés nagy népszerűségnek – és ismertségnek – örvend, most is több száz érdeklődő kísérte figyelemmel az eseményeket. A tikverőzőket a portákon vendégelték meg, a látogatóknak az önkormányzat 2400 farsangi fánkot süttetett, tudtuk meg Kovács Sándorné polgármestertől. Az idén a karcagi birkafőzők is tiszteletüket tették Mohán, és tudományukat is bemutatták.

Régen, az édesapja idejében durvább volt a tikverőzés, mint ma: lyukas csizmát dobáltak a bohócok után. Ezt Zabóné Zámbó Évától tudtuk meg. Az asszony – kezében egy kosár fánkkal – annak a portának az udvarán fogadta kedden a maskarába bújt mohai ifjakat, ahol született.

A tikverőzés régi néphagyomány Mohán, amely nem sorvadt el az elmúlt évtizedek során, s ma is eleven. Húshagyó kedden, a farsang utolsó napján tartják. Az idén sem volt ez másképp. Az egészségház udvarán – a faluba érkezett több száz érdeklődő jelenlétében – tömték ki több bála szalmával a szalmatörök ruháját. A többi fiú – a bohócok – paraván mögött öltötte magára a rongyos gúnyát, melyet sűrűn felvarrt szalagok díszítenek. A két lánynak a legfiatalabb srácok öltöztek be. A készülődést érdeklődve figyelték a nádasdladányi óvodások is.

A kevés tyúk egyike Mohán: a kitárt kapukon több portára is betértek az alakoskodók
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Voltunk már tikverőzésen korábban is. A gyerekeket videófelvétel segítségével készítettük fel. Aki félt, az otthon maradt – mondta el Tóthné Gárdonyi Valéria vezető óvónő.

A mohai ifjaké az érdem, hogy eleven a hagyomány. Nem mindenki ijedt meg a kormozástól, sőt…
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A tikverőzésben részt vevő csapat tagja a kéményseprő is. Mindegyikőjük álarcot viselt, s a bolondok hamuval tömték tele a zsebüket. A koromból aztán mindenkinek kentek az arcára, ahogy végigvonultak a falu főutcáján. A kitárt kapukon több portára is betértek az alakoskodók, akik egykor a tyúkudvarba is behatoltak: az ólból összeszedték a tojást, a tyúkoknak pedig megpaskolták a botjukkal a hátsóját annak érdekében, hogy jól tojjanak. Mondom, egykoron. Merthogy mostanság már Mohán is csak mutatóba akad baromfi . Rónafalvi Andráséknál is tárt kapukkal – és pálinkával – várták a tikverőket, de azok tyúkot náluk sem találtak. A házigazdával beszélgetve kiderült: a két „lány” közül az egyik éppen az ő 14 éves fiuk.

A kormozástól nem ijedtek meg, sőt nagyon élvezték a jenői iskola harmadikosai is. Őket tanítójuk, Müller Mária hozta el, három anyuka segítségével. Még kérek! – kiáltozták. Hamu viszont volt bőven, még nekem is jutott belőle.

Az eseményen a feol.hu kamerái is forogtak, a helyszínről élőben jelentkeztünk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában