Akik (még) burokban élnek

2019.03.25. 11:30

Mivel kezdődik az élet? Nagy Lászlóval beszélgettünk a magzatgyermekek világnapján

Március 25-e a magzatgyermekek világnapja. Magyarországon még kevésbé emlékeznek meg erről a témáról, pedig az élet nem a születéssel kezdődik. De mégis akkor mivel? – erről beszélgettünk Nagy Lászlóval, a fehérvári Család- és Nővédelmi Központ vezetőjével.

S. Töttő Rita

Nagy László: Az élet a fogantatás pillanatában kezdődik

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Ön szerint mikortól kezdődik az élet?

– Nagy újdonságot nem lehet itt kitalálni. Az élet – a jog és az élet logikája szerint is – a fogantatás pillanatában kezdődik, amikor a két sejt egyesül. De én még csavarnék rajta egyet, mert a két ivarsejt is jön valahonnan… Az ivarsejtek számfelező osztódással jönnek létre, vagyis ami DNS-állomány bent van a szervezetben, az lefeleződik, és a magzat az egyik felét az anyától, a másik felét az apától kapja. Ha nem is az embrió élete, de az ő leendő életkilátásai tehát már a kapott apai és anyai örökítőanyagokkal meghatározottak. Lehet úgy is felfogni, hogy az élet akkor kezdődik, amikor a magzati szív elindul, hiszen a „sejtkupacból” kialakulnak a különböző csíralemezek, s amikor a szív elindul, már van egy minimális agykezdemény is.

Az anyuka stresszét bizony a magzat is igencsak megérzi

Ez tehát kicsit világnézet, hit és jog kompromisszumának kérdése is. De tulajdonképpen a két ivarsejt egyesülése pillanatában egy új élet elindul, az, hogy ez tudatossá mikor válik, már más kérdés. A korai embrionális szakban a törzsfejlődésre jellemző korai állapotoknak egyfajta stilizált változatát végigéli a magzat. A nagy felbontású ultrahang- készülékeknek köszönhetően tudjuk, hogy 6-8 hetesen egy kis ebihalhoz hasonlatos, majd a 10-11. hétben már az emberke formát is felveszi. Ekkor is vannak persze még különbségek a későbbi kontúrokhoz képest, gondolok itt az agydudorokra, csontosodásra. Egy biztos: már a méhen belül nagyon sok mindenre reagálnak.

– A külvilágra való reagálás az egyik legkézzelfoghatóbb élmény a várandósok számára, mégis mikortól érzékeli a magzat a külvilágot?

– A mozgást körülbelül félidőre tették, de a mai ultrahangoknak köszönhetően tudjuk, hogy már a 6-8 hetes baba is „szaltózik” a méhben. A 6-8 hetes baba néhány mozgásformát végez, míg a szüléshez közeledve már közel kétszázfélét is, egészen a jelentős végtagmozgásokig.

Nagy László: Az élet a fogantatás pillanatában kezdődik
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap / Archív

A mozgásfejlődés konkrétan az idegrendszer fejlődésével van összefüggésben, ezért az élénken és „összeszedetten” mozgó baba mindig jó jel. A hallószerv is viszonylag korán kialakul, egészen korai időszaktól kezdődően hallja tehát az anya szívhangját. A magzatok azonban nem csak érzékelik, de reagálnak is a külvilágra – van, hogy mozgással vagy éppen „meglapulással”. Életből merítem a példát, amikor arról mesélek, hogy az anyuka azzal jön a terhes rendelésre, hogy a baba mostanában kevesebbet mozog. Rendszerint kiderül, hogy a kismama túlhajtotta magát. Majd amikor lefekszik, lepihen, elkezdődik bent a „gimnasztika”. Mi, fehérvári nőgyógyászok, azt gondolom, elég jól állunk ehhez a kérdéshez, mivel ha csak felmerül az, hogy a kismama túlhajthatja magát, azonnal felajánljuk a táppénz lehetőségét. Azt gondolom, nem nagy áldozat az erre költött táppénz azért, hogy egészséges gyerek szülessen. Kétségtelen, hogy nagyon sokan állásféltésből vagy bármilyen stresszes élethelyzet miatt nem tudnak kiszállni a mókuskerékből, de ez előbb-utóbb visszaüt valahol. Pedig már a fogantatástól nagyon fontos lenne, hogy az anyuka a létező legkevesebb stressz közepette hordja ki a babáját.

– Az abortuszok száma drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedek alatt. 20-30 éve évi 90 ezer abortusz történt. Ma 20 ezer közelében tendál ez a szám országos szinten. Ezt azonban nem kényszerítő eszközökkel érték el, vagyis Magyarországon a magzati élet védelméről szóló törvény maximálisan figyelembe veszi a nők döntési jogát ebben a helyzetben.

– Szélsőséges példák is vannak a világban ezen a téren. Van olyan ország, ahol a bűncselekmény által megfogant babát sem engedik elvetetni, s van, ahol még a 20. héten is végezhető abortusz. A magyar jogi szabályozás szerintem nagyon jó kompromisszumot jelent, nyilván megszabott időbeli behatárolással – a terhességet a betöltött 12. hétig lehet megszakítani.

A nő döntési szabadsága tehát adott, ám benne van az a fék, amelyet Czeizel professzor is megfogalmazott: vagyis tudni kell, hogy a terhességmeg­szakítás nem fogamzásgátlás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában