2019.03.27. 07:00
Mesemondók legjobbjait díjazták Fehérváron
Húsz gyermek indult el kedden szerencsét próbálni, s a legjobb mesemondók el is nyerték jutalmukat!
A döntős gyerekek a nagy izgalmakkal teli verseny után
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Két elődöntő után rendezték meg a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban az általános iskolásoknak meghirdetett XVIII. Óperenciás Fejér Megyei Mesemondó Verseny döntőjét. Az előzetes fordulók után három korosztályban összesen húsz diák kapott esélyt arra, hogy nyerjen, vagy valamilyen helyezést érjen el. Persze alapvetően itt is a részvétel volt a fontos, hiszen aki ott volt a Gárdonyiban, az valamit máris nyert: ez a valami a zsűri és a közönség kitüntető figyelme. Egy mesemondónak pedig erre igencsak szüksége van. A megjelenteket a ház igazgatója, Iszkádi Erika köszöntötte, aki büszkén kiemelte: a mesemondó verseny tavaly óta szerepel a megyei értéktárban. Öröm, hogy újra megrendezhették, ráadásul most már a NépmesePontban. Ezután bemutatta a zsűrit, majd megkezdődhetett a nagy mesélés.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Népmesék és műmesék
A megye több településéről érkezett mesemondókat ezúttal Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője és rendezője, Benkő Andrea szerkesztő-műsorvezető, Bumberák Maja mesemondó, a Népművészet Ifjú Mestere és Vakler Lajos szerkesztő-riporter értékelte. A gyerekek érzékelhetően nagy izgalommal várakoztak, majd kezdtek bele a népmesék vagy igényes műmesék előadásába. Elhangzott például A kiskakas gyémánt félkrajcárja és a Kőleves című mese is, mosolyra fakasztva a közönséget. Voltak nehezebb pillanatok, például amikor egy gyermek megakadt, s zavarában elsírta magát, ám a megértő zsűri és a szülők, felkészítő tanárok biztatása, segítsége tovább lendítette a holtpontról.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A szereplések és az eredményhirdetés közötti időben Bumberák Maja mesével szórakoztatta a jelenlévő kicsiket és nagyokat. Ezután derült ki a lényeg…
Díjazottak
A díjazottak korcsoportonként a következők: az 1-2. évfolyamosok között Varga Vanessza nyert, második helyezést ért el Tóth Zsuzsa, harmadik lett Szuszán Marcell, a különdíjat pedig Balogh Rubina érdemelte ki.
A 3-4. évfolyamosoknál Schneider-Zaj Ákosé a győzelem, a második helyet Mátay Flóra Korina szerezte meg, a harmadik helyezett Rácz Lili Szonja lett. A különdíjat itt Pethes Zoé Viktória kapta.
Az 5-8. korosztály indulói között két első helyezett is lett: Borbély Levente Miklós és Lukács Bulcsú Sándor. A második díjat Hujber Fanni Boglárka érdemelte ki, a harmadik hely Köbli-Mohr Letíciáé lett.
A döntősök mindegyike kapott emléklapot, illetve oklevelet és egy vagy több könyvet, a díjazottak pedig még társasjátékkal is gazdagodtak.
Vakler Lajos így összegezte észrevételeit a verseny kapcsán: kivételes, hogy ebben a világban ismét vannak olyan gyerekek – méghozzá igen tehetségesek –, akik családjuk, tanáraik segítségével eljutnak odáig, hogy elő tudnak adni egy mesét. Mindezt pedig gyermeki bájjal, mosolyogva, természetesen, nem okoskodva teszik. Nekik mindenképpen a javukra válik mindez a jövőben.