2019.03.26. 09:00
Fehérvár tehetségei, a szakmák legjobbjai is bemutatkoztak a diáktanács szakmai napján
A Városháza dísztermében sok-sok fiatal jött össze a Székesfehérvári Diáktanács szakmai napjára.

A pénteki ülés a csapatépítésről és a közösségépítésről is szólt
Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap
A résztvevőket Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, aki az Országos Diáktanács (ODT) közelmúltban végzett munkáját is megköszönte.
Az ODT Fehérvárra kihelyezett üléséről Tátrai Réka ODT-tag tartott beszámolót, amelyben szót ejtett a korábbi Országos Diákparlament jelentőségéről és a már elért eredményekről – például ingyenes első nyelvvizsga lehetősége, diákok érdekképviselete – is beszélt.
A fehérvári oktatásban megvalósuló, két éve elindított különleges pályaorientációs lehetőségről Fűrész István, a fejlesztés vezetője adott elő.
A mindössze 1–2 órás elfoglaltságot jelentő, korosztálybarát programban minden diák részt vehet 13 éves kortól. A tapasztalatokról kerekasztal-beszélgetésen is szó esett, és a programot ki lehetett próbálni.
Az ÖKK közleményben azt írta, a szakmai napon bemutatkoztak aztán a szakmák ifjú tehetségei – például akik a Szakma Sztár fesztiválon képviselték a várost – és kiemelkedő sportolókkal, a városi tehetségkutatókon kimagasló eredményt elért diákokkal is volt beszélgetés.
Vezető képünk archív felvétel, illusztrációként szolgál!