A konfliktuskezelés is téma

2019.03.19. 17:30

Bliccelők ma is vannak a KNYKK menetrendszerű autóbusz-járatain

Napi rendszerességgel találkoznak bliccelőkkel az ellenőrök a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ menetrendszerű autóbusz-járatain.

B. Kiss László

A távolsági járatokon gyakrabban találkoznak bliccelőkkel az ellenőrök

Fotó: Shutterstock

Azaz olyan utasokkal, akik nem rendelkeznek érvényes menetjeggyel, bérlettel vagy egyéb utazási igazolvánnyal, illetve kedvezményre jogosító igazolással. A bliccelőkre tavaly közel 3500 alkalommal kellett bírságot, pontosabban pótdíjat kiszabni. A helyközi járatokon több esetben, mint a helyieken, mivel ott több az utas, illetve a hosszabb távon több pénzt remél „megspórolni” az, aki tilosban jár – mondta el érdeklődésünkre Pruzsina Alice, a társaság kommunikációs és marketing -főmunkatársa.

A helyi és helyközi járatokon kiszabható pótdíj összege nem egységes, a Fejér és Komárom megyei autóbusz- közlekedési cég üzletszabályzata tartalmazza részletesen – a helyi járat esetében városonkénti bontásban – a kiszabható pótdíjak összegét. A pótdíjat a helyszínen is ki lehet fizetni, de ki lehet egyenlíteni az ellenőrzést végző társaság ügyfélszolgálatán, illetve a KNYKK Zrt. elővételi pénztáraiban, de mód nyílik a csekken történő feladására is – tudtuk meg Pruzsina Alicétől.

De mi történik, ha valaki adós marad a pótdíjjal?

– Ebben az esetben az ellenőrzést végző társaság fizetési felszólítást küld az utasnak, majd ha ezt követően sem érkezik be a pótdíj, végrehajtják a tartozást – hangzott a válasz, amelyből az is kiderült, az esetek többségében az utasok befizetik a pótdíjat, s nagyobb összeg behajtására nem volt szükség.

Időnként az is előfordul, hogy menetjegyet, bérletet próbálnak meg hamisítani – árulta el kérdésünkre a vállalat kommunikációs főmunkatársa. A hamisítók leggyakrabban a bérlet érvényességét próbálják meg módosítani. A buszbérlet hamisítása esetén egyébként – amennyiben nagyobb értékről van szó – a rendőrség jár el, mégpedig okirat hamisítása ügyében.

A bírság kiszabásánál gyakorolnak-e esetleg méltányosságot?

– A pótdíj kiszabása a hatályos jogszabály, illetve a társaság üzletszabályzata alapján történik – hangsúlyozta Pruzsina Alice. – Ha az utas panasszal fordul a társasághoz, kifogásolva a pótdíj kiszabását, akkor természetesen kivizsgáljuk az esetet. Méltányosságból lehetőség van a pótdíj összegének háromhavi részletben történő kifizetésére.

A távolsági járatokon gyakrabban találkoznak bliccelőkkel az ellenőrök
Fotó: Shutterstock

Méltányosságból arra is módot, lehetőséget adnak, hogy az otthon felejtett bérletet utólag bemutassák. De – tette hozzá a kommunikációs főmunkatárs – ilyenkor sem lehet megúszni kisebb összegű pótdíj nélkül a feledékenységet, tekintettel arra, hogy utas a buszon nem rendelkezett érvényes irattal.

Az ellenőrök egyébként nem a KNYKK alkalmazottai: az ellenőrzéssel – vállalkozási szerződés keretében – a Hórusz Globál Kft.-t bízták meg. Az utasok ugyanakkor a KNYKK Zrt.-vel lépnek jogviszonyba az utazás során, ezért az ellenőrök minden esetben a közlekedési központ szabályait követik.

A főmunkatárs nem tagadta, hogy az utasok és az ellenőrök között előfordulnak konfliktusok. Utóbbiak egyébként havonta oktatáson vesznek részt, ahol – a díjszabással kapcsolatos kérdések megtárgyalása mellett – a konfliktuskezelés is téma. A konfliktus leggyakrabban abból adódik, hogy az utasok nincsenek tisztában azzal, mit szabad az ellenőrnek, akinek a legfontosabb joga abban áll, hogy elkérheti a személyes iratokat, a kedvezményes utazásra jogosító igazolásokat.

A kapott tájékoztatásból az is kiderült, hogy az ellenőrök az autóbusz-vezetőket is ellenőrzik, így például jelzik, ha adott járat nem tartja a menetrendet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában