Az extrém sportot űzőknek is kedveznek

2019.03.12. 07:07

Átadás előtt az Ifipark Martonvásáron

Streetballpálya, sakkasztal is van a hivatalosan szombaton megnyíló Ifiparkban.

Bokros Judit

A martonvásáriak már nagyon készülnek arra, hogy birtokba vegyék a számos szabadidő-eltöltési lehetőséget biztosító Ifiparkot. A hivatalos átadót március 16-án, szombaton 10 órától tartják, extrém sportbemutató keretében, tánccal, a résztvevőket müzlivel, gyümölccsel vendégül látva.

A park A városközpont környezettudatos megújítása Martonvásáron című projektben valósult meg, azzal a céllal, hogy segítse az aktív kikapcsolódást, összehozza a korosztályokat és közösségeket.

Most még üresen, de hamarosan tódulnak majd ide a fiatalok és remélhetőleg a lélekben ifjak is
Fotó: Csoma Tamás

Az önkormányzat közel félmilliárd forintot nyert a fent említett projektre, ezen belül valósult meg az Ifi park: A helyszínen egyebek mellett görkorcsolya- és gördeszkapálya, streetballpálya, fitneszeszközök, szabadtéri sakkasztalok várják a kikapcsolódni és mozogni vágyókat. Akik pihenni, beszélgetni szeretnének, azok fedett közösségi pavilonban tehetik azt meg.

A park átadását kissé korábbra tervezték, de szükség volt némi módosításra az alapvető tervekhez képest. Az elmúlt hetekben új lépcsőt alakítottak ki a Szent László sétány felől, támfallal erősítették meg a meredek szakaszokat, extra labdafogóhálót helyeztek el a streetballpálya palánkja mögé, és a gördeszkapálya mentén is védőhálót húztak ki – olvasható Horváth Bálint alpolgármester blogján.

Az új helyszín egy, a sportparkokat összegyűjtő applikáción is elérhető lesz majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában