megindult a gyermekrendelés is

2019.02.19. 07:00

Régi álom valósult meg: megújult a Verseci utcai rendelő

Február 1-jétől megújult környezetben várják a Köfém-lakótelep orvosi rendelőjének újonnan kialakított részében a beteg gyermekeket, de védőnői szolgálat is működik az épületben.

Borsányi Bea

A gyermekorvosi rendelés február 1-jén már megindult, de a rendelőt hivatalosan csak hétfőn adták át

Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

A Kégl György városi egészségügyi program végrehajtásának egyik pillére az önkormányzat tulajdonában álló orvosi rendelők felújítása, korszerűsítése, amely részben saját erőből, részben pályázati forrásból kerül kivitelezésre. E program részeként újult meg teljesen a Verseci utcai rendelő, amely eredetileg 1979-ben épült, emeleti részét 1988-ban alakították ki. Az épület azóta sem belső, sem külső felújításon nem esett át. Tavaly végül megújulhatott az emelet, ahol a felnőtt háziorvosi, valamint a sportorvosi rendelés folyik, hétfőn pedig hivatalosan is átadták a teljesen újonnan kialakított gyermekháziorvosi rendelőt. Az új bejárat kialakításával lehetővé vált, hogy a felnőtt- és a gyermekrendelő az előírásoknak megfelelően, egymástól teljesen leválasztva működjön. A teljes épület felújítása mintegy 130 millió forintba került. Aki ma belép az épületbe, az 21. századi körülményeket tapasztal mind az emeleti, mind pedig a földszinti várókban, rendelőkben. A most átadott részben egyébként kedves mintájú, lemosható tapéta került a falakra, a színes, élénk színű bútorok és székek pedig már önmagukban jobb kedvre derítik a belépőt és – ha lehet ilyet mondani – otthonossá teszik a helyiségeket.

A gyermekorvosi rendelés február elsején már megindult, de a rendelőt hivatalosan csak hétfőn adták át
Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

– Régi vágyuk valósult meg a Köfém-lakótelepen és környékén élőknek, hiszen az új gyermekrendelés megindulásával nem kell a kis betegeket a Sarló utcába vinni. Ez több mint 600 fő 0–14 éves gyermeket érint. Az érintett gyermekháziorvosi, valamint a területi védőnői egészségügyi szolgálat rendelési idejének bővítésével, és a két rendelő – a Verseci utcai és a Sarló utcai – közötti megosztásával biztosíthatóvá vált a lakóhelyhez közeli alapellátás – mondta el a rendelő átadásán Cser-Palkovics András polgármester. Szavait a terület önkormányzati képviselője, Dienesné Fluck Györgyi is megerősítette, aki rámutatott, számos olyan lakossági fórumon vettek részt az elmúlt években, ahol mindannyiszor megkapták a Verseci utcai rendelő felújításáról a kérdést, ezért számára különösen nagy öröm, hogy az ígéretekből valóság lett.

Egyelőre heti egy alkalommal, szerdánként tart gyermekorvosi rendelést Gayor Kiran Prabhat, aki 10.30–11.30 óra között az egészséges kisgyermekeket, míg 11.30–12.30 között a betegeket várja a környékről. A védőnői tanácsadás ugyancsak a szerdai napokon van, a várandós kismamákat 8.30–9.30 óra között, a csecsemőket pedig 9.30–10.30 óra között várja Balogh Eszter területi védőnő. A hét többi napján továbbra is a Sarló utcai rendelőben lesznek a rendelések és a tanácsadások az ott már megszokott napokon és rendelési időben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában