Mi lesz veled, orvosi ügyelet?

2019.02.12. 09:10

Közmeghallgatást tartottak Polgárdiban

A Liszt Ferenc utcai járdánál nincs lent gyűrű, nem folyik el a víz – vetődött föl a hétfő esti közmeghallgatáson. „Ki vette azt át?” – kérdezte a hozzászóló a polgármestert.

V. Varga József

Nyikos László polgármester Fotó: Tamás István

Mi építettük – így a válasz. „Akkor ez még nagyobb hiba!” Végül hamar dűlőre jutottak: kedden megnézik közösen a városgondnokság vezetőjével együtt, s egyúttal a posta utcájánál a parkolók felfestését is szemrevételezik. Nyikos László polgármester az idei fejlesztésekről tájékoztatta a megjelenteket, valamint szót ejtett az orvosi ügyelettel kapcsolatos panaszokról.

A fórum második felében a lakossági észrevételek kerültek terítékre. Elhangzott: a legfontosabb feladat a megnyert pályázatok (zöldváros, 98 millió forint; ipari elkerülő út, 250 millió; szabadtéri kondipark, 40 millió) megvalósítása.

Az iskola és az óvoda ügye ennél bonyolultabb. A mintegy 450 millió forintos iskolafejlesztés a Klebelsberg Központon keresztül valósul majd meg. Az óvodára korábban elnyert pályázati forrásról le kellett mondani, mert közben a duplájára emelkedtek a költségek.

Most 600 millió forintos támogatásra pályáznak, a beruházáshoz érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, s reményeik szerint egy hónapon belül kiírhatják a közbeszerzési eljárást.

Az országos cég által ellátott orvosi ügyeletre az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a közösségi oldalon, ezeket hivatalossá teszik, és a város szakmai felülvizsgálatot kezdeményez – húzta alá az elöljáró.

Az észrevételek a hulladéklerakónál előforduló sűrű öngyulladást, a zsidótemető melletti köz javítását, a rendőrőrshöz közeli járdaszakasz téli csúszósságát, a gyalogátkelők hiányát, a szőlőhegyi gondokat érintették.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában