A cél, bepillantást adni őseink kultúrájába

2019.02.07. 17:00

A Kodolányiba került a Gáspár Attila vándordíj

Négy évvel ezelőtt indult útjára a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében az Évkerék című hagyományőrző vetélkedő, amely az általános iskola 6–7., valamint a középiskola 9–10. évfolyamosait szólítja meg és – ahogy mondani szokták – összeköti a kellemest a hasznossal.

Borsányi Bea

A Tanakodók nevű csapat egyetlen lánytagja vette át a Gáspár Attila vándorkupát

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

– A majdnem egy éven keresztül tartó, négy nagyobb eseményt magában foglaló sorozat célja, hogy a résztvevő diákok ezen a természetvédelmi és történelmi hagyományőrző vetélkedősorozaton keresztül bepillantást nyerjenek őseink kultúrájába, szokásaiba, gasztronómiájába és hagyományaiba. Ezt természetesen érdekes és izgalmas programok keretében igyekszünk velük megismertetni – mondta el Iszkádi Erika, a művelődési ház igazgatónője, aki örömmel állapította meg, hogy évről évre mindig vannak olyan vállalkozó szellemű diákok és pedagógusok, akik a hétvégéjükből szánnak időt arra, hogy részt vegyenek a vetélkedőn, illetve az ahhoz kapcsolódó programokon.

A négy esemény tulajdonképpen négy hagyományőrző napot jelent, amelyet a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület, a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület, valamint a művelődési ház szervez, rendez. Mindegyik alkalom egy közös túrával indul a Sóstó tanösvényen, majd ezt követően a művelődési ház ad otthont a további programoknak, ahol a fegyverbemutatótól kezdve a főzésen át a lovaglásig, valamint az ökológiai lábnyom mérésig sok minden terítékre kerül. A hagyományőrző napok mindig tesztírással zárulnak, amelyben az aznap tanultakról adhatnak számot a csapatok.

A Tanakodók nevű csapat egyetlen lánytagja vette át a Gáspár Attila vándorkupát
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A Gáspár Attila vándordíj – amely a 2008-ban elhunyt természetvédő emlékét hivatott megőrizni – sorsa már tavaly decemberben eldőlt, és a győztest is kihirdették, ám a vándorkupát csak most adták át a szervezők. Hogy miért? A kupa tulajdonképpen egy fából faragott tulipán, amelynek virágát tarsolylemez borítja, szára pedig évről évre újabb fahasábbal magasodik, amelyre a győztes csapat nevét vésik. Az idén a Tanakodók csapatának neve került fel a kupára, akiknek tagjai a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium 7–8. osztályos tanulóiból kerültek ki. A gimnázium diákjai egyébként évek óta aktív résztvevői a vetélkedőnek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már harmadszor került a kupa az iskolájukba. Ami pedig a folytatást illeti, érdemes figyelni, mert a művelődési ház honlapjára a napokban felkerül az új, aktuális felhívás az idei Évkerék vetélkedősorozatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában