Jól megfért egymás mellett a boszi és a sárkány

2019.02.23. 11:30

A fűszoknyától a tüllig – Farsangoltak a gyermekvédelmi központban

A gyermekvédelmi központ Tüzér utcai székhelyére egy tank gördült be csütörtök kora délután. Nomen est omen, vagyis nevében a sorsa, mondhatnánk.

Szanyi-Nagy Judit

„Támadás alatt” a Tüzér utcai épület

Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

Félnie azonban senkinek sem kellett: az alaposan összerakott harckocsi előtt és mögött dégi gyermekek és segítőik tartózkodtak, így cipelve a súlyt. Vagyis a jelmezt. Jól olvassák: ez volt az egyik fiatal nem mindennapi maskarája.

– Csaknem százhúsz gyermeket várunk. A martonvásáriak sajnos lebetegedtek, így ők biztosan nem farsangolnak velünk – tekintett körbe Deresné Tanárki Mária, a házigazda Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője. Ekképpen a terem a dégi, előszállási, mezőfalvai, sárbogárdi, székesfehérvári és a velencei lakás- és gyermekotthonok növendékeivel, illetve nevelőivel telt meg. Javuk nemcsak beöltözött, de produkcióval is készült; a „porondon” pedig egy háromtagú zsűrivel – Bodó Eszterrel, Tóth Árpádnéval és Varga Péterrel – nézett szembe.

„Támadás alatt” a Tüzér utcai épület
Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

A sárbogárdi úttörők az Ánosi Péter intézményvezető-helyettesről elnevezett csapatukat ismertették meg velünk, amellyel díjat is kiérdemeltek. A mezőfalvaiak a lábukat vetették be a siker érdekében – felsőtestüket egy fehér lepel takarta, hogy a nézők csak és kizárólag a térdbalettre koncentrálhassanak. Jobb lábukat piros ruhába, a balt pedig sötét öltönybe bújtatták, így ropták a különleges, végül szintén díjazott táncot. Az előszállási fiatalok egy hawaii stílusú, fűszoknyás, ám annál modernebb tánccal készültek. Nem hiába: produkciójukat nemcsak a saját zsűrijük értékelte tízpontosra, de a „valódi” ítészek is kiemelten jóra minősítették az előadást. A dégi gyermekek csapatban és egyéniben is megmutatkoztak: csoportosan mexikói módra csábították el a hölgyeket, valamint ferences szerzetesként érkeztek a vendégek közé.

Utóbbiak tábláin a felirat: „reggel mise, este semmise” (sic!). Egyéniben zsiráf, keresztes lovag, ördög és legók érkeztek, valamint a tank, amely ágyúját a hangosításért felelős arab sejkre szegezte. A megvalósítás jutalmat érdemelt. A sort a velenceiek és a fehérváriak zárták. A „hazaiak” bohókás boszorkánytánccal és egyéni maskarákban vonultak fel, míg a tó menti csapat egy kreatív marionett-táncot járt, ahol az egyik tüllszoknyás báb külön táncos életre kelt. A díjazás itt sem maradt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában