elsősegélynyújtás

2019.01.31. 07:20

Vészhelyzetben segíteni – Mit (nem) szabad tenni vészhelyzet esetén

Ember a földön! Na jó, ezúttal csak egy bábu volt az. Innen már tudhattuk: a téma az elsősegélynyújtás.

Szanyi-Nagy Judit

Gesztes Éva alapítványi szakmai igazgató azt mutatja, hogyan kell szakszerűen, ökölbe szorított kézzel eltávolítani egy légúti idegentestet

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Ha magatehetetlen embert látunk, leginkább kétféleképpen reagálunk: vagy közönyösen, tudomást sem véve a segítségre szorulóról, vagy megriadunk, legfőképpen a tehetetlenség miatt. Így kapott helyet szerda délután egy elsősegélynyújtó tanfolyam a Munkácsy Mihály Általános Iskolában, a Masterplast Nyrt. és a Magyar Gyermekmentő Alapítvány közös szervezésében.

– Sajnos egy iskola életének szerves része az elsősegélynyújtás, hiszen évente átlagosan húsz-huszonöt baleseti jegyzőkönyv készül – mondta el lapunknak Tóth Péter igazgató, majd megnyugtatásul hozzátette: „szerencsére ezek jelentős része nem mentős baleset”.

Gesztes Éva alapítványi szakmai igazgató azt mutatja, hogyan kell szakszerűen, ökölbe szorított kézzel eltávolítani egy légúti idegentestet
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérváron a tanfolyam második állomása zajlott szerdán; a következő, február 27-ei képzés helyszíne a velencei Zöldliget Általános Iskola lesz.

A tanfolyamsorozat célja, hogy a pedagógusok megtudják, mit (nem) szabad tenniük vészhelyzet esetén. Ide tartozik például a félrenyelés és az asztmás roham során kialakult vészhelyzet is. Az első percek pedig, ne feledjük, kulcsfontosságúak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában