SÉTA

2019.01.24. 07:45

Móri diák nyerte az Aranytollat

A Sajtó és tanulás program – röviden Séta – 2003 őszén indult azzal a céllal, hogy az újságolvasást népszerűsítse a középiskolás diákok körében.

B. Kiss László

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A programban részt vevő diákok a kurzus ideje alatt arra is lehetőséget kapnak, hogy lapunkban publikálják írásaikat. A legtehetségesebb, legszorgalmasabb szerző nyeri el a kurzus végén a Séta Aranytollat. A legutóbbi, január 5-én befejeződött kurzus végeztével a kiadó, a Mediaworks Hungary Zrt. szakmai zsűrije az elismerést ezúttal Agárdi Anitának, a móri Táncsics gimnázium 9. Ny osztályos tanulójának ítélte oda. Az Aranytollat osztálytársai előtt adta át szerdán a diáklánynak Pásztor Zoltán főszerkesztő-helyettes.

Az Aranytollat osztálytársai előtt adta át szerdán a diáklánynak Pásztor Zoltán főszerkesztő-helyettes.
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

 

A Séta Aranytoll átadásán jelen volt Birkás Krisztina, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatónője, Turpinszky Miklósné, az osztályfőnök, illetve Horváth Zsuzsanna tanárnő is, aki a kezdettől, azaz több mint 15 éve koordinálja a programot, mentorálja a sétás diákokat a móri középiskolában. A Táncsicsból nem Agárdi Anita az első Aranytollas, az elmúlt tanévben Susorányi Evelin is elnyerte a díjat. Ő már végzős, és szintén részt vett az elismerés átadásán. Agárdi Anita Móron lakik, kedvenc tantárgya az angol és a magyar. Kiváltképp szorgalmával tűnt ki a mostani mezőnyből, amelynek egyik legfiatalabb tagja volt.

A Táncsics aranytollasai: Susorányi Evelin és Agárdi Anita
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A kurzus hét hete alatt öt írást is küldött, amelyekből három jelent meg lapunk hasábjain a Sétatér rovatban.

Anitát a hétfői Fejér Megyei Hírlapban és portálunk felületén is részletesebben bemutatjuk majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában