Karácsonyra várva

2018.12.17. 20:00

Sziluettbetlehem díszíti a nádasdladányi templomkertet

Európában a 19. század végére – hazánkban a két világháború közötti időszakra – szinte minden családban általánossá vált, hogy gyertyagyújtással ünnepelték a karácsony előtti négy hetet.

V. Varga József

Nádasdladányban a katolikus egyházközség és a karitász összefogásával már a második évben állították föl a különleges betlehemet

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A história szerint: bár az első adventi koszorú készítője, Johann H. Wichern evangélikus lelkész volt, az adventi gyertyák hagyományos színeit mégis a római katolikus liturgiából kölcsönözik. Az advent ugyanis nemcsak a várakozás, hanem a bűnbánat időszaka is, amit lila színnel jelölnek. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszínű, mivel a bűnbánatba egy kis öröm is vegyül, ahogy egyre közeledik a karácsony.

A szín szimbólum

Minden gyertya színe szimbolizál valamit. A katolikus vallásosságban az első a hit gyertyája, Ádámot és Évát jelképezi, hiszen a bűnbeesést követően Isten ígéretét bírták, hogy elküldi a Megváltót. A második a reményé, amely a zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül várták a Messiást. A harmadik, a rózsaszín gyertya Szűz Máriáé és az örömé, hogy a Fiú a Földre jött. A negyedik, a szeretet gyertyája Keresztelő Szent Jánosé, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében.

A protestáns családokban, főleg Nyugat-Európában nem a lila és a rózsaszín, hanem a piros/vörös és a fehér gyertya van szokásban, s az utolsónak meggyújtott fehér gyertyát Krisztusnak ajánlják. A gyertyák szintén jelképi jelentéssel bírnak: az első gyertya a Fény megjelenését szimbolizálja. A második az Úté, amely egyszerre jelöli azt az utat, amelyet Jézus vállalt értünk Földre szállásával, és azt a lelki utat is, amelyet nekünk kell megtennünk, hogy követhessük őt. A harmadik gyertya az örömé, a negyedik Krisztus személyét, vagy pedig azt a békét szimbolizálja, amit Isten az emberekkel kötött Jézus megszületésekor.

Nádasdladányban a katolikus egyházközség és a karitász összefogásával már a második évben állították föl a különleges betlehemet
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Nádasdladány

Nádasdladányban a katolikus egyházközség és a karitász összefogásával már második alkalommal állították föl a különleges betlehemet a Szent Ilona templom kertjében. Amint Puskásné Gazdag Mónika, a Kalkuttai Teréz Anya Karitász Csoport vezetője elmondta: a betlehem Herczeg Zsuzsanna alkotása, ő rajzolta meg, vágta ki fatáblákból, illetve a szükséges módon kezelte és festette le homlokzati festékkel a sziluetteket. Felállításában az idén is önkéntesek segítettek.

Polgárdi

Polgárdiban az adventi koszorú harmadik gyertyáját vasárnap este gyújtották meg a református templomban. Örömváró koncerttel a MayDay zenekar (Bakos Enikő és Tímár Richárd) szolgált, a házigazda tisztét ezúttal Kovács Zsuzsanna lelkipásztor és a református egyházközség látta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában