Huszonnyolc lehetőség

2018.12.20. 11:30

Advent: Ünnepváró beszélgetés Révész Lajos baptista lelkipásztorral

Rohanó életünk minden színt eltűntet a mindennapjainkból. Olyan ez, mint a napon fakuló ruha anyaga: úgy fest a létünk, ha nem figyelünk az ünnepekre, mint az élet színt adó eseményeire. Mint ruhának a színfelújítás, akként hatnak lelkünkre azok az új életre keltő események, amelyekkel élve újra nekivághatunk majd a hétköznapok szürke lépcsőinek – mondta lapunknak Révész Lajos, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Tihanyi Tamás

Révész Lajos szerint az adventi időszakban is érdemes lassítani, „csillapítani a lendületet”

Fotó: FMH-archív

Mi az a hiba, amit leggyakrabban elkövet önmagával szemben a mai világ embere?

– Talán megfigyeltük magunkon, hogy minden tett, kapcsolat vagy munka, amelynek létrejöttéhez várakozás, azaz hosszú időegységnyi feszült figyelem kapcsolódik, másként hat az életünkre. Minden gyors, könnyen kapott dolog ugyan hamar megelégedetté, vidámmá tehet, de tartósan nem hoz változást a lényünk mélyén. A gyorsan elért sikerek joggá formálják bennünk a környezetünk adottságait és elvárássá alakítják a cseppet sem önmagától értendő dolgokat. Leegyszerűsítve, a „Nekem ez jár!” gondolkodásmód soha nem elégíti ki a lelkünket.

Mit üzennek nekünk a hagyományok és az elődök?

– Elődeink megértették az ünnepi napok ritmusának lényegét, hiszen az ünnepeiket is több naposra tervezték. Jézus születésének ünnepe elé helyeztek 28 olyan különleges napot, amely felkészíti a lelkünket, kapcsolatainkat a megújulásra, friss színt hozva azokba. Egyszerű közhelynek hat, de adventkor tegyük fel magunkban a kérdést: az önzetlen Isten Fiának születését valóban pénzösszegben kell mérnem? Kihasználtam ezt a 28 napot arra, hogy színt kapjon a lelkem? Egyáltalán, milyen eseményektől, személyektől, időtöltéstől várom ezt el? Van ezen hajlandóságom változtatni? Amikor az ember lelassul, akkor ösztönösen tud várni. Akkor megannyi ablakocska nyílik ki a szív mélyén. Valamelyik már évek óta arra vár, hogy a test végre megpihenjen, utat engedve a befelé figyelésnek. A lelkünk hasonló autónk ablakához: minél gyorsabbak vagyunk, annál szorosabb záródást igényel. Az advent lelassítja a lelket, hogy az ünnep adta nyugvó állapotban kinyithassuk lényünk legzártabb részét is. Hiszen az advent nem egy végkifejlet. Csupán lassítósávja az életnek. Karácsonykor személyesen az Élet Ura jött el közénk! Mint ahogy a természetes születéshez is idő, türelem kell, mire meglátjuk a várva várt jövevényt. Krisztus születésének is megvolt az évszázadokra visszanyúló ígérete. Nem esetlegesen és főleg nem cél nélkül érkezett az életterünkbe Jézus. Rohanó életünk nem alkalmas megérteni őt, a küldetését és személyes hívását.

Révész Lajos szerint az adventi időszakban is érdemes lassítani, „csillapítani a lendületet”
Fotó: FMH-archív

Mit tehetünk mi a megértéshez?

– Lassítsunk le. Csillapítsuk a lendületet, hiszen a gyors pörgés éppen az életet adó lélekmegnyílást lehetetleníti el. Talán veszteségnek tűnik a megállás, de mind a munkában, mind pedig a sportban ismerjük a kikapcsolódás, vagy a frissítőpont fogalmát. Ezek a logikátlannak tűnő meg- és leállások biztosítják a célba jutást, vagy a kiégés nélküli megfeszített munkát.

Van alternatíva arra rohanó életünkben, hogy valóban értékes legyen egy ünnep?

- Igen is, meg nem is. Ha a tapasztalatom az elmúlt években az volt, hogy színtelenül, fakón, fáradtan érkezik meg számomra a szenteste, akkor változtatás nélkül mindig ugyanazt az eredményt fogom elérni. És nálam elesettebb már csak a fa alá hulló fenyőfa tűlevele lesz ezen az emelkedett estén. Légy bátor megfogalmazni azt a vágyat, célt, amit 2018 karácsonyán szeretnél elérni. Ha ez megszületett, akkor vedd a bátorságot, és húzd ki a listádról legalább a gátló tényezők felét. Helyükre írj be olyanokat, amelyek lelkedet, kapcsolataidat és a legfontosabbat: a karácsony ünnepeltjével való közösségedet építik! Legyen színt hozó, erőt adó, frissítő ez az ünneped olyan módon, ahogyan azt még talán soha nem tapasztaltad. Advent: lelassulni a befogadó lélekhez. Töltekezni a legszorosabb kapcsolatainkon keresztül. Örömmel adni és örömmel elfogadni. A jól tartott test mellé figyelni a lelkem, érzelmeim szükségeire is. Figyelni Istent, megértve hívását és bátran indulni. Örülni mindenkinek és mindenkivel, akit elém hoz ez az ünnepi készülődés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában