Színes, széles kínálat

2018.12.26. 07:00

Horgolókkal zárta, festővel nyitja az évet a múzeum Csákváron

A valamikori csákvári tűzoltószertár tűztornyos épülete és a szomszédságában levő egykori két lakás ad helyet a Csákvár Emlékháznak, amely az állandó kiállítások mellett időszaki kiállításokkal és egyéb programokkal várja a felnőtteket és gyerekeket.

Borsányi Bea

Tóth Árpádné mindent megtesz azért, hogy színes és változatos programokkal várja az érdeklődőket

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzat tulajdonában lévő épületet a Vértes Múzeum Baráti Köre Egyesület működteti, a programok lelke pedig az egyesület felügyelőbizottságának egyik tagja, Tóth Árpádné, Marcsi, akivel az emlékház programjait tekintve mindenképpen színes és változatos 2018-as évről beszélgettünk. Az esztendőt idén is a már hagyományosnak mondható kiállítás, a csákvári Horgolószakkör adventi időszakhoz kötődő gyönyörű darabjaival zárta a múzeum, amely tizenkét kiállítást és tíz beszélgetést rendezett ebben az évben. – Ha ezek közül ki kellene egyet emelnem, elsőre a Szentkorona útjának kiállítását – illetve volt egy ehhez kapcsolódó beszélgetés is a koronaőrségről – említeném.

Zenés vasárnapi teadélutánt is rendeznek

Ez számunkra azért volt különleges, mert az egyik koronaőr Csákvárról származott. De említhetnék egy másik beszélgetést is, a szintén csákvári gyökerekkel rendelkező Minárik Tamással, aki a pécsi Apáczai Csere János Gimnázium magyartanára és az anyanyelvi mozgalom tagjaként rengeteget tett a magyar nyelvért – kezdte a programok felelevenítését Tóthné Marcsi, akinek nem volt könnyű dolga, amikor arra kértem, árulja el, számára melyik volt a legizgalmasabb program, hiszen valóban, ha végigtekintünk az idei év kiállításain és beszélgetésein, azt mondhatjuk, mindegyik valami másért volt izgalmas. A teljesség igénye nélkül, járt még az Emlékházban Haga Zsuzsa a lovasfotóival, Sigmond Judit reklámújságból készült tárgyaival, amelyekről senki nem mondja meg, mi az alapanyaguk, Török Péter Prima Primissima díjas építész, vagy a csákvári református lelkész, Gere Gábor, de ne feledjük a gyerekek rajzkiállítását sem! Legújabban pedig elindultak a zenés vasárnapi teadélutánok is.

Tóth Árpádné mindent megtesz azért, hogy színes és változatos
programokkal várja az érdeklődőket

– Mára szerintem elértük azt a szintet, hogy itt kiállítani, vagy előadást tartani rangot jelent. Mindig törekszem azonban arra, hogy az előadó személye valamilyen módon kötődjön Csákvárhoz, így talán még érdekesebbek ezek az események. Szerencsére ma is sokat járok-kelek Csákváron és azon kívül is, így sok érdekes emberrel találkozom, mindig adódik ötlet arra nézve, kit lenne érdemes meghívni hozzánk – árulta el Tóthné Marcsi, akinek „versenytársai” is akadnak, hiszen a Pro Vértes Alapítvány és a Floriana Könyvtár is szervez különböző programokat, ám már az Emlékháznak is megvan a maga törzsközönsége. Összességében nézve pedig a színesebb, szélesebb kínálattal csakis a kisváros lakói nyerhetnek. Már a jövő évi tervek is körvonalazódnak. A kiállítások februárban indulnak, a sort az általános iskolában tanító Soproni Kiss Sándor festő csákvári ihletésű képei nyitják majd, de Marcsi annyit elárult még, hogy Trimmel István amatőr fotós is bemutatkozik majd, valamikor 2019 folyamán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában