Jó hangulatú történetek

2018.12.19. 09:00

Diákélményeiről mesélt Tornyai Gábor atya a Szent István Középiskolában

Jó hangulatú beszélgetés kerekedett a Szent István középiskolában, ahová ismét egy értékes pályát választó, ismertté vált egykori tanítványt hívtak meg.

Bokros Judit

Tornyai Gábornak néhány diák és tanár közös énekléssel kedveskedett

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap / Archív

Az idén 80 éves fennállását ünneplő Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola jubileumi sorozatában olyan fehérvári, vagy ide kötődő volt diákokat hívnak meg időről időre, akik foglalkozásuk, személyiségük által példát mutathatnak a ma fiataljainak. Kedden, a negyedik órában Tornyai Gábor öreghegyi plébánost fogadták, akit két tanárnő kérdezett.

Tornyai Gábornak néhány diák és tanár közös énekléssel kedveskedett
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Bemelegítésként szó esett középiskolai élményekről, aztán a közvetlenségéről is ismert atya rátért arra, hogyan, miért döntött végül a papi hivatás mellett. Beszélt továbbá arról, hányféle szolgálatot lát el, s mit él át például börtönlelkészként vagy a kórházban fekvő betegeket segítve.

Tornyai Gábor jó tanácsként végül az egymásra való nyitottságra hívta föl a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában