Azt üzeni a karácsony: Isten idejön

2018.12.21. 11:30

Ha meglátjuk és megszeretjük őt – Karácsonyvárás Bencze András evangélikus püspökhelyettessel

Egyre nagyobb és ragyogóbb az ünnepi díszbe öltözött települések fénye. Mind kevesebbet fogyasztó, nem izzó LED-izzók világítják meg a nagy épületeket éppúgy, mint a magánházakat vagy a kerti padok kontúrját, de egyre kevesebb meleget adnak a környezetnek és a léleknek egyaránt.

Palocsai Jenő

Bencze András szavaiból kiderül, minden igyekezet ellenére sem érhető el a tökéletesség semmilyen formában, mert mindig van még hova fejlődni

Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Ilyenkor kellene egy karácsonyi üzenet, ám arra a kérdésre, mi is ez, így válaszolt Bencze András evangélikus vallási vezető:

– Az üzenetet nem én adom, azt maga az ünnep adja, hiszen az üzenet Jézus születésének híre. Nem csak keresztyén közösségben szólalok meg, és gyakori a kérdés, hogy mi is az üzenetem.

Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy jó lenne karácsonyi jókívánságokat mondani, hogy éljünk egymással békességben, hogy tudjunk egy kicsit megállni a nagy hajtásban, munkában, vagy hogy tudjunk odafigyelni a másikra! Ezek azonban nemcsak a karácsonyra vonatkoznak, hanem a hétköznapokra is, de folytathatnám, hogy fontos lenne párbeszédben lenni egymással, a másik kijelentését nem támadásnak venni. Ha odafigyelünk, hogy mit szeretne, talán felismerjük, hogy nem ellenünk van, hanem egyszerűen ő is ott van, ahol mi. Koegzisztenciában, vagyis együttlétezésben vagyunk, és ha ez megvalósul, akkor ennek a létnek a közös pontjait kell megtalálnunk.

Ha ezeket megértjük, talán tudunk ünnepelni?

– Meg kell tanulnunk ünnepelni, hogy meg tudjunk állni. Agyonhajszolják magukat az emberek. Igényeket és elvárásokat támasztanak éppen magukkal szemben, megölve ezzel az ünnepet. Rá kell világítanom: az ünnep szóban ott van az üdvnap, vagyis az üdvösségnek, a szabadulásnak és egyben a megpihenésnek a napja is, mellyel feltölt minket az örökkévaló Isten. Nem csak annyiból áll az ünnep, hogy leteszem a munkát, mert ilyenkor kapok is valamit.

Rájöttem, nem karácsonyi üzeneteket kell mondanom, csak továbbítanom kell azt a karácsonyi üzenetet, amelyet az angyalok hirdettek Betlehem mezején. Szabadító született nektek, az Úr Krisztus, hogy az Isten az ő akaratával, az ő üdvözítő, szabadító tervével itt van közöttünk. Megjött, lehajolt hozzánk! Nem nekünk kell hozzá közeledve elérni a tökéletességet, legyen az gazdasági, erkölcsi vagy bármilyen tökéletesség. Nem is fogjuk, hiszen mindig többek, okosabbak, erősebbek vagy szebbek akarunk lenni. Nem nekünk kell, mert Isten jön el hozzánk! A karácsonynak ez az örömhíre, hogy idejön az Isten! A tökéletesség lakozik közöttünk, tökéletlenek között. Az örökkévaló belép a végesbe, a tökéletes a törékenybe. Ettől nem lesz tökéletessé a világ, de mégis az ő közösségét élvezzük.

Bencze András szavaiból kiderül, minden igyekezet ellenére sem érhető el a tökéletesség semmilyen formában, mert mindig van még hova fejlődni
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Akkor az a karácsonyi lelki feladat, hogy örüljünk a jelenlétének?

– Isten közöttünk való léte az örömhír, amelyet hallani és megérteni kell, és csak ez után lehet olyanokat mondani, hogy hallgasd meg a másikat! Amíg nem veszem észre, hogy engem meghallgatott az Úristen, hogy velem foglalkozik, hogy értékessé tett azzal, hogy a saját dicsőségéről, értékéről lemondva eljött hozzám, amíg én nem fedeztem fel, hogy mit tett értem az Isten, addig én nem fogok tudni ünnepet kreálni sem a viselkedésváltozásaimmal, sem pedig a kitűzött céljaimmal. Csak akkor leszek képes erre, ha azt a hírt, ami a tetteiről szólt, meghallom és meglátom. Erre hív minket a karácsony. Lássuk meg Isten tetteit, ahogy a pásztorok is. Megkapták az angyaloktól a hírt, hogy született nektek megváltótok, és erre ők azt felelték: nézzük meg! A pásztorok elindultak, és meglátták. Ezt kívánom én is mindenkinek. Lássák meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában