Disznótoros estebéd: az ok, amiért korán keltek és későn feküdtek

2018.12.28. 07:30

„A négy” tenor Kőszárhegyen

Az ok, amiért korán keltek a férfiemberek, vagy 140 kg formájában érkezett meg. Tibor böllér rögvest kiadta az ukázt, ki mit ténykedjen, és hamarosan rénvasra került a jószág.

V. Varga József

A „négy” tenor: Bacsa Ferenc (b), Zelenák Tibor, Gabrieli-Kiss József és Kiss Zsolt

Fotó: V. Varga József/ Fejér Megyei Hírlap

A Kőszárhegyi Alvégi Baráti Kör tagjai disznótoros estebéden látták vendégül helyi és környékbeli barátaikat. A Sárrét kistáj négy települése – Füle, Jenő, Kőszárhegy és Úrhida – a barátságra, kikapcsolódásra, szórakozásra szövetkezett jó néhány esztendeje. Nem volt ez másképpen most sem.

De visszaugorva a délelőtti, kora délutáni műszakhoz: a két főszakácsnő, Anita és Edit a pecsenyének való húsokat rendezgette, de már az orjaleves és a töltött káposzta alapanyagára gondolt. A kőszárhegyi kommandó – Tibi, Laci, Zoli, Jani, Lali – aztán hamar nekilátott a jófajta kolbász és hurka töltésének, oldalt töpörtyűt sütöttek, és a művelődési ház nagyterme is egyre inkább átalakult vendéglővé.

Kellett is igyekezni – tromfolt a baráti kör elnöke, Takács Pista –, hiszen sorban érkeztek a vizitálók. A faluból a nyugdíjas kör, a polgárőrség, a karitász és a Hérics lovasklub tagjai, továbbá a Vidám Menyecskék, no meg környékbeli „országos” barátaik Füléről, Jenőből és Úrhidáról.

A „négy” tenor: Bacsa Ferenc (b), Zelenák Tibor, Gabrieli-Kiss József és Kiss Zsolt
Fotó: V. Varga József/ Fejér Megyei Hírlap

A húslevest leveshússal és a kellő zöldségekkel tálalták, de a válogatott pincérek már az ajtóban kopogtattak a töltött káposztás tálakkal. Aztán az elmaradhatatlan sült kolbász és hurka arra kényszerítette a népeket, hogy engedjenek a nadrágszíjon. És akkor még a pecsenyéről és a ropogós töpörtyűről nem is szóltunk.

A hangulatot vidám színpadi műsorszámok fokozták: bizony kitett magáért mindenki. A baráti körösök boszorkánytánccal nyitottak, a jenei lányok megénekeltették a sokaságot, az úrhidai táncimádók westernt roptak, a „barát füleiek” meséje az ifjaknak szólt, Gabrieli-Kiss József és három társa újfent a „négy” tenor sztárprodukcióját hozta, a házigazdák kisgyermekei is a világot jelentő deszkákra léptek, s végül a baráti kör férfi kórusa Polgár Peti módjára arról győzködte a nagyérdeműt, hogy kóla helyett inkább pálinkát igyanak. (Azt már csak a történelmi hűség kedvéért tesszük hozza, hogy a meggyőzés prímán sikerült…)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában