Száz éve függetlenek

2018.11.06. 14:30

Lengyel, magyar valóban két jó barát: kiállítás nyílt a Vörösmartyban

Lengyelország száz éve nyerte vissza függetlenségét. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a Vörösmarty Színház galériájában, és bemutatták Kazimiera Illakowiczówna Ösvény az út mellett című monodrámáját.

B. Kiss László

Magyar és lengyel nyelven olvashatók a kiállítás tablói

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Lengyel Kultúrintézet vándorkiállítását a modern kori Lengyelország létrejöttéről Cser-P alkovics András polgármester nyitotta meg. Beszédében szólt arról: a magyar és a lengyel nép különlegesen szoros barátságához hasonló talán nincs is több. Fehérvár és a megye szintén szoros kapcsolatot ápol Opole vajdasággal, illetve Opole városával.

Marcin Sokolowski, a magyarországi lengyel nagykövetség konzulja is köszöntötte a történeti kiállításon megjelenteket. Emlékeztetett arra: 1918-ban 123 év után nyerte vissza függetlenségét Lengyelország. A két nép mindig számíthatott egymásra, ezt mutatja az is, hogy az 1920-as lengyel–bolsevik háborúban a Csepelről küldött lőszerszállítmány is hozzájárult a baráti nemzet győzelméhez – fejtette ki a konzul kiváló magyarsággal.

Magyar és lengyel nyelven olvashatók a kiállítás tablói
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Miként tanult meg ilyen jól magyarul? – tudakolta lapunk Marcin Sokolowskitól.

– Szögedre jártam egyetemre – hangzott a válasz. Kiderült: a konzul magyar szakon végzett az akkor még József Attila nevét viselő tudományegyetemen.

A program a Vörösmarty Színház nagyszínpadán folytatódott, ahol Kazimiera Illakowiczówna Ösvény az út mellett című monodrámáját Ewa Dalkowska adta elő. Az előadást megelőzően a konzul ünnepi beszédet mondott. Ebben hangsúlyozta: nagyon meghatódtak a lengyelek azon, hogy függetlenségük vissza­nyeréséről a magyarok is megemlékeznek. Ez is bizonyítja azt, hogy a „lengyel, magyar két jó barát” nem üres szlogen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában